Vihar után

Éjféli novellák 3. 

A csodás, régi kastély rendezett, friss gyepű udvarán kedélyesen telik a csütörtök esti kikapcsolódás. A lányok hátul, a kertben sütögetnek, a fiúk elől, a nagy teraszon kártyáznak és söröznek. Alkonyodik. A grillek illata pikánsan fűszerezi a nyáresti levegőt, a füst pedig szerelmesen andalog a levegőben. Betti fordít egyet a húsokon.

-Úgy örülök, hogy egy kicsit végre együtt vagyunk. És nincsenek itt a gyerekek, Luca is alszik végre. Mostanában többet sír, biztos a foga. Szóval végre tudunk beszélgetni! 

A nők általában nagyon várják az ilyen csajos csevejeket, amikor fiúk és gyerekek nélkül jól ki lehet beszélni a dolgokat. Amanda és Betti különösen is várták már az alkalmat, mert jól megértik egymást, jó együtt önfeledten kinevetni a gondokat, amúgy is sok minden történt velük mostanában. A lányok itt ismerkedtek meg Szárszón nyolc éve, azóta barátok. A kastély-nyaralót Betti nagymamája és nagypapája vásárolta még fiatalon. A nagy család beosztja, mikor ki nyaral, mindenkinek jut legalább két hét nyugalom a szűk kis családjával.

Bettinek és férjének, Andrisnak nem rég született meg első kisbabája, a kis Luca. Éppen öt hónapos. 

-Ja, hát a gyerekek. Furcsa is nélkülük! Első nap nem találtam a helyem! – mondja nevetve Amanda és megvonja a vállát. – Hat éve először vagyunk kettesben három napot, mióta megszülettek. Ők fenn Pesten a Mamáékkal, mi meg itt. 

Ami és Jenci egy kis szobát bérelnek a kastély szomszédságában lévő kis medencés nyaralóban.

-Azt elhiszem! Elképzelni sem tudnám a napjaimat a baba nélkül! Először nem tudtam elképzelni, milyen lesz vele, most meg már nélküle nem megy! Ilyen ez – néz elérzékenyülve Betti a kislányára, aki békésen szuszog mellettük a babakocsiban. 

-Igen, ez így van és én is pont így érzek, de onnantól kezdve, hogy elindulnak, jön a bölcsi, az ovi, nincs megállás. Rohanás minden perc. Olyanná válik az élet, mint egyetlen vég nélküli nap – nagyot sóhajt. – Nincs különbség nappal és éjszaka közt, mert éjjel is szolgálatban állsz, pont úgy, ahogy a kisbabánál. Nem számít, hogy eltelt négy meg hat év, ugyanúgy ott a sok veszély helyzet, és segítségre szorulnak, aggódsz és a legjobbat akarod nekik – Amanda elgondolkodik, mosolyog, a gyerekeire gondol. – Kis drágáim… 

-Jaj, Ami! – legyint kedvesen Betti. – Mindjárt újra visszacsöppensz hozzájuk a mindennapokba! Három nap jutott nektek, és ebből már egy el is telt… ez olyan kevés idő! Használd ki arra, hogy kikapcsolódj, hogy feltöltődj! Gyere, igyunk valamit! 

Betti kissé telt, kellemesen gömbölyded, tündéri fiatal nő, aki az egyetem évei alatt is szeretett társasági életet élni, élményeket gyűjteni. Sosem az elvárásoknak megfelelően cselekedett, hanem mindig a belső ösztöneire hallgatott. Sötétbarna, rakoncátlan fürtjeit laza copfba fogva hordta és vidám, piros keretes szemüveget viselt. Jó volt ránézni és vele lenni. 

A lányok isznak egy-egy pohárral a házi ribizli szörpből. Nagyon finom, minden kortyban érezni a kert nyári ízét. 

A fiúk hangos nevetése betöltöti az estét. Könnyen telik az idő jó sör mellett, jó társaságban. Beszélgetnek munkáról, családról, minden szóba kerül, de minden csak vidáman és nem túl részletekbe menően. Jenci nyomdász, egy kis üzlethelyiséget bérel a belvárosban, van négy alkalmazottja. Sokat dolgozik, jól megy az üzlet. Most készül újabb gépeket vásárolni és bővíteni a céget, ez sok milliós tétel. Andrisnak és Bettinek Hotelja van, ők is bővítenek, ősszel megnyitnak egy másikat is. A férfiak megosztják tapasztalataikat, egyetértenek jó pár dologban, például abban, hogy nagy kockázat nélkül nincs nagy siker, de mégis ésszel kell kockáztatni, szóba kerül sok furcsa ügyfél, és megjegyzik, hogy soha nem lehet elég éber az ember. Jó kiengedni a fáradt gőzt. A szex is szóba kerül, mindenkinél minden rendben, dübörög az expressz, jöhet az újabb sör és valami könnyed vicc, amin nagyot lehet nevetni. 

A hátsó kertben megint fordítanak egyet a húson a lányok, felszeletelik a salátába valót, megterítenek a kis teraszon. A szerelem a téma. Betti szenvedélyes nő, szereti ezt a témát és egyébként is, szeret mindenről őszintén, igazán beszélgetni. 

-Szeretem Jencit – kezdi Ami -, olyan rég óta vagyunk együtt. Tizenkét éve. Kimondani is sok és amúgy nem is értem, hogy repült el így az idő. Ennyi idő alatt úgy megismered a másikat, hogy talán nem is marad titok kettőtök közt. 

-Hát igen – nyugtázza Betti – mi azóta vagyunk együtt kábé, hogy titeket ismerlek, de nyolc év is olyan hosszú idő, értem miről beszélsz! – és egy rutinos mozdulattal ráönti a joghurtot a salátára, közben felpillant Amira – De ugye megmaradt a szenvedély köztetek? 

Amanda meglepődik a kérdésen. Persze, hogy meg, mondja és elhallgat. A csemege uborkás üvegért nyúl. 

-Minden okés – folytatja közömbösen. – Ha összejön, hetente egyszer együtt vagyunk, Jenci sokat dolgozik, szereti a gyerekeket, elviszi őket játszótérre hetente háromszor, elkísér orvoshoz, ha mennem kell, felhívja az anyámat is hetente egyszer, ha kell, neki is segít, minden nap megbeszéljük a napi teendőket reggel, este ha nem ér túl későn haza, még tudunk pár szót beszélni a másnapról meg a gyerekekről. 

Betti figyelmesen hallgatja Amit. Aztán finoman felteszi újra a kérdést: és a szenvedély? 

Amandából ekkor úgy tör ki a szóáradat, ahogy a vészjóslóan gyülekező szürke fellegekből egyszercsak lecsap a délutáni vihar a Balaton felett felfalva és eláztatva mindent, ami az útjába kerül. Gyorsan és ingerülten beszélt. 

-Igazából látod, megvan minden! Aranyos, kedves, szeret, segít a háztartásban is, kitereget, elmosogat időnként, amikor később érek haza a munkából. De én úgy érzem, hogy a második gyerekünk születése óta valami megváltozott. Nincs szenvedély. Nincs romantika. Olyan, mintha kiszerettünk volna egymásból. De mondom, teljesen értelmetlen ezt állítani, mert minden rendben. 

-De ugye nincs senki más a képben neked vagy Jencinek? 

-Nem, nem, nem, nem. Nem erről van szó! – hárít határozottan Ami. – Egyszerűen a napját nem tudom, mikor beszélgettünk egy igazán jót egymással. Nem a munkáról, nem az új gépekről, a pénzügyekről, nem a gyerekekről, nem az anyáinkról, hanem magunkról. Az érzéseinkről. 

-Hát akkor beszélgessetek! – tárja szét a kezét Betti. – Mi mindig szakítunk időt ilyen beszélgetésekre, én meghalnék enélkül, mert csak a taposómalom maradna. 

-Ha az olyan egyszerű volna… – sóhajt egy mélyet Ami és egy villával elkezdi leszedegetni az elkészült hússzeleteket a grillrácsról.

-De hát miért? – firtatja Betti. – Egyszer régen egymásba szerettetek – elgondolkodik -, valamit megszerettetek egymásban. Vannak tulajdonságaink, amik egy életen át jellemeznek minket, de mindenki változik az évek múlásával! Bizony vannak olyan tulajdonságok, amik elkopnak és helyettük jönnek újabbak. Jók-rosszak egyaránt. Szerintem időről-időre szükség van arra, hogy újra megismerjük egymást. Tévedés azt gondolni, hogy mindent tudunk a másikról és nincsenek titkok. Jenci bizonyos értelemben már sosem lesz pontosan az a fiú, akibe beleszerettél tizenkét éve. Sikeres üzletember és apuka lett. De közben meg ugyanaz a fiú legbelül, aki szeretetre, szerelemre és rád vágyik. Legalább is én így gondolom…

-Igazad lehet. Én is nagyon más lettem. Úgy érzem, hogy leterhelnek a gondok, a gyerekneveléssel járó felelősség. Mindig ők járnak a fejemben, a legjobbat akarom nekik! És nehezen lépek át az anya szerepből a feleség szerepbe, és még nehezebben a szerető szerepbe… Pedig amúgy Jencivel mi legjobb barátok voltunk az egyetemen, mielőtt összejöttünk. Emlékszem, őrült kalandjaink voltak… – Amanda egy pillanatra elmereng a múltbeli életképeken. 

-Ott az a parázs, én érzem – karolja át Betti a barátnőjét mosolyogva. – Szítsátok fel a tüzet itt a nyaralás alatt, aztán beszéljétek meg, hogy rendszeresen randiztok majd otthon is! Szerintem ez nagyon fontos!

-Jó lenne. 

-Ugyan már, Ami! Ízig-vérig nő vagy! Csábítsd el a férjed!

Mintha a lányok kis lakatlan szigete egyszerre a legforgalmasabb várossá változott volna, a baba pár perce felébredt, most nyöszörögve sírni kezd, pelust kell rajta cserélni, a fiúkat meg az illatok hátra csalogatták, úgyhogy azonnal kezdetét veszi a könnyed nyári vacsora a kis teraszon. 

—————————-

-Jó kis vacsi volt – elemzi jó kedvűen a férfi az estét, miközben lefekvéshez készülődik -, bírom Andrist, Betti is kedves. 

Amanda a bal kezével támasztja a fejét, az oldalán fekszik a fehér paplanos ágyban, úgy figyeli a férjét. 

-És a kaja is jó volt, ügyesek vagytok! – Jenci lekapcsolja a lámpát, Amanda mellé fekszik, betakarózik – Jó éjt drágám, fáradt vagyok. – Csókot lehel felesége homlokára, befordul a fal felé és kényelmesen elhelyezkedik.

Amanda a plafont bámulja a sötétben. Néhány percig hallgatja férje egyenletes szuszogását. Még nem alszik.

-Drágám, ébren vagy még? Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk biciklizni egyet? Azt mondta a tulaj, hogy vannak itt biciklik, amiket elvihetünk. Reggel indulhatnánk, aztán kikötünk valahol, és csinálunk egy kis kalandot! Mint régen…

-Jó ötlet, drágám – egyezik bele Jenci. 

A nő egy nem pontosan kidolgozott csábítási haditervvel a fejében szépen, lassan elalszik.

Amanda friss reggeli zuhanyt vesz. Élvezi, ahogy a langyos víz végigfolyik a testén, hajat is mos. Ruhája alá bikinit vesz, falatnyi sortjához pántos fehér trikót választ. Halkan kioson a szobából, hagyja aludni párját. A terasz oszlopának támaszkodva áll, nézi a szépen nyíló barack színű rózsákat. Instant tejeskávéval várja Jencit. Belekortyol a sajátjába. Jól esik a tökéletes kávé. Ez egy tökéletes nap lesz, érzi. Reggel hét órakor még nincs az a nagy forróság, de már akkor érezni lehet, ha nagyon meleg idő lesz nap közben. Kánikula várható.

Nem sokára Jenci is megjelenik a teraszon. Fehér pólót és vidám, neonzöld fürdő nadrágot visel. Jenci álmosan leül az asztalhoz, Amandát nézi. A békés reggeli napfény finoman körberajzolja a nő még mindig tökéletes alakját. 

-Jól áll neked ez a kert – mondja a feleségének. 

-Jó reggelt, drágám, nem hallottam, hogy jössz. Hát tetszik is! Imádom ezeket a rózsákat! Mint az egyetemi kertben, emlékszel? – mosolyog sejtelmesen Amanda. A férfi is elmosolyodik, eszébe jut a kert és az első csók. – Na, akkor megyünk biciklizni? 

-Mehetünk! – mondja derűsen Jenci. 

Kényelmes tempóban tekernek a keskeny bicikli úton Boglár felé. Melegen süt a nap. Már jó ideje bicikliznek, Őszöd után járnak, amikor Ami előre kiált Jencinek, hogy álljanak meg. Egy aranyló kukoricás terül el a bicikli út mentén buján és végtelenül. A kukoricás szegélyén ősi fenyők rejtekében rozoga kis templom bújik meg. A kukoricaföld régi, szerelmes emlékeket idéz a nőben, az épület pedig kíváncsivá teszi. Szereti a régi házakat, a rejtőzködő titkokat. Jenci is megáll. 

-Nézd! – mutat lelkesen a mezőre Ami – emlékszel? 

Jenci gondolataiban ismét megjelenik néhány régi képkocka. Intimek és titkosak, amiket nem mutatna meg senki másnak. Közös pillanatok a barátnőjével, aki azóta már a felesége. A férfi visszateker a fenyves öbölbe. Jól esik az árnyék, hűvösebb van itt, mint a tűző napon. A kápolna apró és düledező, egyszerű fehér falakkal, barna kapuval. Zárva van a kapu, nem lehet bemenni, pedig Ami szeretett volna szétnézni. A templom előtt megpihennek egy kőpadon. Körbeöleli őket a fenyőfa sátor, egy lélek se jár erre néhány elsuhanó biciklistát vagy motorost kivéve. Csönd van. Mintha megállna az idő. Amanda iszik egy kis vizet. Jenci nézi a feleségét, rámosolyog. Milyen vidám most, gondolja. Jól áll neki a szabadság.

-Mi az? – kérdezi a nő kihívóan, titkon valami bókban reménykedve.

-Semmi – mondja Jenci -, jó itt. Kellett már ez a kis szabadság. Csinálhatnánk többször is. Mármint így, gyerekek nélkül. 

Amanda érzi, hogy egyet akarnak. Jó érzés ugyanazt akarni és ugyanarra vágyni. Akarja a szikrát, érezni a gondatlanságot kicsit elfelejtve a felnőtt világ sok terhelő felelősségét. És ott van Jenci, a nagybetűs férfi az életében. Minden reggel mellette kel, minden este mellette fekszik le, számíthatnak egymásra. Hogy tud mégis ennyire hiányozni valaki, akivel a mindennapjait megosztja?

-OIyan jó volna otthon is kiszakítani egymásra egy kis időt, csak úgylenni. Nem lehetne? – súgja halkan férje vállára hajtva a fejét.

-De. Jó lenne. 

Lassan tovább indulnak. Áthajtanak a festői szépségű Balatonszemesen. Amandát elvarázsolja a romantikus gesztenye fasor – még mókust is látnak a fák ágain ugrálni -, a kis híd és a gyönyörű, régi kúriák. A nőnek feltűnik, hogy a villáknak női neveket adtak: Éva, Durcy, Rózsa, Ilus. Nagyon tetszik neki. 

-Ide eljönnék egyszer veled, sőt, vennék itt egy házikót is! – kiáltja Jencinek. 

Jenci hátrafordulva jelzi, hogy neki is nagyon tetszik az egész. 

Az alsó bicikliúton Boglár felé hajtanak. Vasúti töltés, elhagyatott, régi laktanya mellett haladnak el, egy ideig még a Balaton partján is tekernek. Gyönyörű a magyar tenger. Jenci régi szerelme a Balaton, nem tud betelni vele. Az ég is tiszta, néhány kósza bárányfelhő jár csak erre-arra. Tikkasztó a meleg. Egy szabadstrand fekszik jobbra tele napozó családokkal, pancsoló gyerekekkel. Jenci bekanyarodik, Ami követi. Fürdenek egy nagyot. A víz hűvös, bársonyos. Jenci magához húzza Amit és forró csókot váltanak. A parton törölközőkre fekve megszáradnak, beszélgetnek. Minden szóba kerül, olyan régi, közös élmények is, amiket már évek óta nem is említettek. Olyan sok minden fűzi egymáshoz őket. Sokat nevetnek, repül az idő. Főtt kukoricát vesznek, jól megsózzák, finom, friss, jól esik. Tovább indulnak. 

Bogláron beülnek egy helyes kis vendéglőbe. Piros-fehér kockás abrosznál egy-egy pohár muskotály mellett várják az ebédet. 

Jenci megfogja Ami kezét. 

-Mindig úgy szerettem a kezedet. Olyan apró. Eltűnik az enyémben. 

-Igen. Tudom. És régen volt időnk így üldögélni egymás mellett. De mostanában sokszor olyan gondterhelt vagy. Valami bánt, drágám? 

-Nem volt időm még beszélni róla, de van egy pályázat, amit ha megnyerünk, akkor nagyobb gépekbe be tudnék fektetni és sokkal nagyobb munkákat el tudnék végezni hamarabb. Megváltozna az életünk és ez nagy előrelépés lenne. Új embereket is tudnánk felvenni. Leterhel ez a dolog, szeretném jól megcsinálni – simogatja felesége kezét Jenci.

-Mindenben támogatlak! De azt gondolom, hogy ha összejön, jó, ha nem, úgy is jó. Jól megy a vállalkozásunk, kiterjedt ügyfélköröd van, és akár más módon is el tudnád vállalni a nagyobb munkákat. Jenci, én szeretlek! Eszméletlenül hiányzol nekem. 

-Én is szeretlek… de hogyhogy hiányzom? Hisz itt vagyok most is. 

-Szeretnék veled több időt tölteni, hiányzik a romantika és a szenvedély. 

-De hisz mindig azon dolgozom, hogy ti boldogok legyetek. A gyerekeket jó oviba járatjuk, megvan az angol, a tánc, a zene – sorolja kedvesen a férfi. 

-Nem erről beszélek! – vág közbe feszültebben Ami. – Magunkról, Jenci. Csak magunkról. Valami megváltozott Áronka születése után. Én… én… – keresi a megfelelő szavakat – …el akarom veszíteni az eszemet veled!! Akarok őrült pillanatokat, nem akarok lemondani a szabadságról azért, mert szülők lettünk. Imádom a gyerekeket, és tudom, hogy te is. De új rendszert akarok, amiben egy kicsit kiharapunk a világból magunknak. Érted, miről beszélek? 

-Értem, drágám! 

Ebéd után Jenci szóba elegyedik a pincérrel. A pincér Józsi bácsi borait javasolja, aki nem messze lakik, és a háza alatt van egy borospince. 

-Hát akkor kezdjük, az őrült pillanatokat, drágám! – kacsint Jenci.

Kedélyes, kerek arcú, nagy bajuszú, kedves mosolyú bácsika fogadja őket a ház előtt. Épp a napernyőjét szerelgeti. Nagy szeretettel beterelgeti a párt a pincébe, és végigkóstoltatja velük minden büszkeségét. Olyan ízesen és imádattal beszél a gyöngyöző borokról, hogy Jenci és Ami már ettől megmámorosodik. A kellemes borozgatás után a pincéből feljőve érzik, kicsit a fejükbe szállt a bor. Nevetgélnek, igencsak jó a kedvük, oldódik a sok feszültség.

Bogláron még csavarognak egy kicsit, aztán visszaindulnak. Az ég egyre szürkébb, dörög is. Hirtelen besötétedik. A bicikliúton épp Szemes határában hajtanak. 

-Ú, babám, bele kell húzzunk! Nehogy elázzunk a végén! – kiáltja hátra Jenci. Gyorsabban tekernek. De már csöpög is az eső, érzik a hátukon, a karjukon. Egyre hevesebben esik, dörög, villámlik. Hirtelen jött a vihar, összefüggő a szürke felhőfüggöny. Jenci hirtelen ötlettől vezérelve a szemesi móló felé kanyarodik, Amanda követi. Már zuhog az eső. Nyitva van a sorompó, áthajtanak a vasúti átjárón. A szépen nyírt sövény mellett végigsuhannak az üzletsorok felé. Jenci bekanyarodik az első ernyő alá. Összefüggő eső függöny áztatja a földet. Csuromvizesen állnak a plüss állatos, hűtőmágneses szuvenír bolt árnyékolója alatt sok más fürdőruhás, törölközős sorstársukkal együtt, akik bemenekültek az első bolt ernyője alá. Már az ernyő is átázott, csöpög a víz belül, árad kívül.

Jenci és Ami egymásra néznek. A bor hatása? Vagy a szabadság teszi? A tizenkét közös év emlékei, amik ma többször is eszükbe jutottak? Vagy mindez egyszerre? Nem tudni, de hangosan elnevetik magukat. A körülöttük állók csak azt nézik türelmetlenül, mikor áll el az eső. Ők meg csak egymást nézik. Ami fehér trikója teljesen átázott, átlátszik a fürdőruhája, haja csuromvizesen, csapzottan simul vállára. Jenci évek óta most először úgy néz a feleségére, mintha most venné észre először. Megszűnik a külvilág, csak Amandát látja. És ha nem ismerné, mindenképp meg akarná valahogy szólítani.

-Menjünk át oda! – mutat az úttest másik oldalán egy nyitott teraszos bárra Ami. 

Nyeregbe pattannak és gyorsan áthajtanak. Ömlik a víz. A bicikliket a bár előtt letámasztják egy viszonylag esővédett helyen. A bár ajtaja nyitva van, benn pára, tömeg és jó hangulat. Két nagy kivetítőn focimeccs megy, minden asztalon söröskorsók, sült hekkek és több, fiatalokból álló csapat. A gólhelyzeteknél felhördülnek a vendégek, ha bemegy a labda, nagy hujjogás. Amanda a hajából csavargatja a vizet. Újabb bőrig ázott strandolók érkeznek a bárba, hirtelen nagyon zsúfolttá válik a tér, Ami és Jenci távolabb sodródnak egymástól.

-Rendelek valamit – mondja erősen artikulálva Jenci és az emberek feje fölött mutatja, hogy a pulthoz megy. A nő ragyogva mosolyog. Beindul a zenegép, valaki számot vett.

Egy huszonegynéhány éves kreol bőrű, izmos, barna hajú egzotikus külsejű fiatal fiú már az első pillanatban kinézte magának Amit, ahogy beestek az ajtón. Most, hogy Jenci kicsit kilépett a képből, azonnal közelebb akar kerülni a lányhoz. Amanda épp a tömeget pásztázza a viszonylag szűk helyiségben, ülőhelyet keres maguknak. A fiú átverekszi magát a szorosan egymáshoz simuló tömegen, elnézést, bocsi, köszi, elmennék, köszi. Kisebb küzdelem után egyszerre Ami mellett találja magát. A sok elázott vendég miatt az intim szféra most teljesen megengedett. 

-Gyönyörű vagy, ugye tudod? – hajol egészen közel a nő füléhez.

Ami hangosan felnevet. 

-Hát ez jó!

-Na, de tényleg! Iszol valamit? 

-Persze, mindjárt…

-Mit hozhatok? Gyere a pulthoz, válassz valamit! Fizetek neked egy szerelmes számot. Táncolsz velem? 

-Te aztán nem vagy semmi! – nevet Ami. – Minden lánnyal így csinálod?

-Csak azzal, aki olyan káprázatosan szép, mint te! 

-Haha, jó duma! Azt se tudod, ki vagyok!

-Nem is számít. Bárki is vagy, már most szerelmes vagyok beléd. 

Ami nagyot nevet. 

Jenci megrendelte a két limonádét. Míg az italok készülnek, a pultra támaszkodva vár, a feleségét keresi a szemével. Ahogy meglátja, hogy elég közel, meglehetősen intimen beszélget egy másik férfival, érzi, hogy azonnal felforr a vére. Mit képzel ez a fickó magáról?! A limonádék elkészülnek, Jenci gyorsan fizet. Felkapja a két poharat és átevickél a tömegen.

-Szia gyönyörűségem, meghoztam az italt!

-Köszönöm, drágám! – mosolyog Ami. 

Azzal Jenci a srác elé áll, és szájon csókolja a feleségét. 

-Együtt vagytok? – kérdezi a fiú meglepetten. 

-Együtt hát, haver. Mit gondoltál? Egy ilyen szép nő parlagon hever? Ő a feleségem. Ehhez még nőnöd kell, kis csikó.

-Hé, több tiszteletet! – háborodik fel félig komolyan a fiú majd széles vigyorral folytatja. – Nem vagy semmi haver, tudod te, milyen szerencsés vagy? 

Kilép Jenci mögül, hogy ismét a nő mellett állhasson és finoman átkarolja Amanda hátát, aki épp a limonádéját kortyolja. – Nem mindenkinek jut ilyen csodás asszony!

Amanda elhúzódik a fiútól. 

-Keresünk egy helyet, leülünk, majd még összefutunk! Na, helló!

Jenci diadalmas mosollyal az arcán szorosan magához öleli a feleségét, el nem engedi. Az érzés, hogy ez a nő az övé, teljesen átjárja minden porcikáját. Hirtelen azt érzi, hogy mindennél jobban kívánja Amandát. Úgy ahogy van, most és azonnal. Nem csak a testét, de azt is, és a lelkét. Az egész nőt. Átjárja a boldogság a tudattól, hogy ez a lány az ő felesége örökre. És a nő minden pillantásából érzi, hogy a lány viszont szereti. 

Még mindig zuhog az eső. Kinn már teljesen sötét van, beesteledett. Egy félreeső asztalkánál egy vidám olasz társaság mellett találtak két helyet maguknak. Amanda mesél, mesél, mesél. Az érzéseiről, a félelmeiről, a vágyairól, az álmairól. Jenci pedig csak nézi és hallgatja áhítattal a feleségét. Egy jó pár dolgot megtud, amit nem is sejtett vagy gondolt róla. Úgy érzi, hogy ez a nő izgalmasabb, mint az a lány, akit tizenkét évvel ezelőtt feleségül vett. Érett, szenvedélyes, megfontolt, felelősségteljes, de mégis benne van az a kislányos báj, amibe annak idején belezúgott. Aztán Ami kérdezgetni kezdi, és Jenci megnyílik. Még a gyerekkorából is elmesél olyan élményeket, amiket addig nem tartott fontosnak megemlíteni. Felidézi az apukájahoz fűződő kiskori élményeit is. Az érzelmek utat törnek maguknak elmosva a határokat, elfeledtetve Jencivel a komoly üzletembert, akivé vált, a sok fontos döntést, a terheket, amiket hordoz nap mint nap. Amanda odaadóan hallgatja. Jenci el is felejtette, milyen jó Amival beszélgetni, és hogy az egyetem alatt is mindig úgy érezte, hogy ha ki kell öntenie a szívét, akkor Amanda mindig ott van, hogy jó tanácsot adjon vagy egyszerűen csak megértse.

A férfi elhallgat. Az eső is eláll odakinn. Már csak csepereg. Jenci halkan, kicsit megtörten kezd beszélni. Amanda lelkéig hatol minden szó. 

-Amanda! Te csodálatos vagy. Annyira sajnálom az elvesztegetett éveket. Értem, hogy mire gondoltál ma, amikor azt mondtad, hiányzom. Őrülten hiányzol te is nekem. Nem is sejted, mennyire. Kezdjük újra!

A nő szemébe lassan könnyek szöknek, ahogy hallgatja férje szavait. Bólint. 

-Jó, kezdjük újra!