Varázsolj olyat, hogy ne akard kitörölni!

Nemrégiben olvastam egy jóslatot, miszerint az időutazás 2304-re már lehetségessé válik (Baba Vanga, a vak jósnő jóslata volt, azt hiszem). Én magam is úgy gondolom, hogy a jövőben lesz időutazás, bár én ezt inkább 2100 körülre tenném… nem tudom, miért, de úgy gondolom, előbb lesz – ha már titokban nem működik ebben a pillanatban is. És milyen érdekes belegondolni, hogy ha a jövőben lesz időutazás, akkor most, a mi korunkban is valószínűleg vannak itt időutazók, akik a jövőből jöttek vissza. (Van köztetek esetleg valaki, aki időutazó?) Brrrrr, kiráz a hideg, olyan izgalmas ez! Ti mit gondoltok, mikortól lesz lehetséges az időutazàs a valósàgban, nem csak a filmvásznon?

Azt is gondolom, hogy közvetlenül egy hatalmas technikai robbanás előtt állunk, repülő autók (már tesztelik! AirBus néven megtaláljàtok), sofőr nélküli autók (4 éven belül ezek fognak járni, mondják), nagyvárosok alatti modern alagút rendszerek (L.A. alatt nézzètek meg YouTube-on, mit épít Elon Musk), gondolat vezérelt világ következik… megváltozik minden, és nem csak a vírus miatt. A változás most elkerülhetetlen és nagyon közel van.

Az időutazás hatalom. És abba, hogy mekkora hatalom, talán nem is igazán gondolunk bele, vagy ha bele is gondolunk, jót mosolygunk rajta, hogy csak mese… pedig nézzétek meg! Amik korábban, 30-40 évvel ezelőtt csak filmen léteztek, itt vannak körülöttünk, természetessé váltak. Szerintem ez mindennel így lesz. Szóval igenis nagy hatalom, és le se merem írni, mekkora… Tegyük fel: ha tudtad volna tíz évvel ezelőtt, hogy most ilyen lesz az életed, amilyen éppen, akkor is ugyanúgy döntöttél volna, ahogy döntöttél annó (egy vagy több dologban, bármiben, fajsúlyos kérdésekben), vagy másképp? A jövő tudása talán nagyobb hatalom, mint a pénz, vagy maga a hatalom, amit az emberek szeretnek birtokolni (vezető pozíció, celeb státusz, politikai hatalom stb). Mert aki a jövőt tudja, az magabiztosan lépi egyik lépést a másik után. Teszi szépen a dolgát stressz nélkül. Mert ha stresszes idők is jönnek, ő tudja előre, hogy mi lesz, ezért aztán egyrészt megteszi az óvintézkedéseket, előre tud tervezni, tudja mikor, mit, mennyit, másrészt maga a stressz is felére csökken, egyszerűen azért, mert tudja, mire számíthat. Szerintem sokszor a stressz a bizonytalanságból fakad, hogy nem tudjuk, mit hoz a holnap.  És aki tudja, mi lesz a közeljövőben, vagy a távoli jövőben, az nem tud hibázni. Nincs kockázat. Belegondoltatok már ebbe? Kockázat nélkül élni… uramisten, micsoda varázslatos dolog lehet! Én ezt a fajta szemtelen magabiztosságot szeretném igazából. Ez stresszmentes. És ami stresszmentes, az egészséges is, mert mint tudjuk, a stressz nagyon is hozzájárul a megbetegedésekhez. Szóval nekem ez kéne: tudni biztosan előre, és úgy lépkedni. De mivel nem tudhatom előre, mert nincs időutazás, ezért nagyon dolgozom azon, hogy megérezzem a dolgokat előre, hogy kicsit tapogatni tudjam a jövőt. Közel tíz éve kezdtem el odafigyelni a belső hangra, és mára annyira megtanultam a finom rezdüléseket is meghallani, illetve megtanítottam a tudatos énemet, az akaratomat hallgatni a megérzésekre, hogy működik. Nagyon sokszor bejön, amit megérzek, és ez nekem valamiféle pluszt, támaszt, erőt, varázserőt ad a mindennapokban. Nem nagy dolog, mindenkinek vannak megérzései, csak eltompítja a világ zaja, és már gyerekként elhallgattatjuk. De elő lehet hozni.

Nem vagyok benne biztos, hogy száz éves koromig megvalósul az időutazás… és ha megvalósul is, felteszem a kérdést: akarnék-e utazni? És hova? A múltba vagy a jövőbe? Mondjuk 85 éves koromban bejelentik, hogy annak, aki hajlandó nagyon-nagyon sokat áldozni rá, lehetősége van egy oda-vissza útra, bár ez még kísérleti, de biztonságos. Mennék? 85 évesen azt tervezem, hogy fitt, mosolygós, csinos leszek, de hát azért csak 85 éves, aki megélte azt a háta mögött levő 85 évet. Miért mennék? Megváltoztatni valamit a múltban? És mit? Visszamennék-e azért, hogy a saját életem egy más szinten folyjon végig, és ezzel megváltoztassam azt az egész életet, ami a hátam mögött van, és amit végigéltem? Nem biztos, hogy 85 évesen, azzal a sok tapasztalattal, örömmel és bánattal megtenném. Mert azzal törölnék is. És szerintem nem akarnék törölni.

Bánt az öregedés. Engem, Robit, sőt, még a kis hat éves lányunkat is. Nem a ráncok, nem a görnyedt hát, nem is a fájós derék, vagy az időskori gyengeség, hanem az elmúlás szele. Nem bírjuk a gondolatot, hogy el kell egyszer szakadnunk egymástól. Nem, az nem lehet, mi nem szakadhatunk el soha! Utálom a mondást, hogy csak a halál választ el. Nem! Kislány korom óta tiltakozom ez ellen az esküvők alkalmával. A halál se! Milyen dolog ez, nem?! Hihetetlen, mennyire tudatosan éli meg a kislányom is az életet – mondjuk ez szerintem azért van, mert mi, apa és anya is ilyenek vagyunk. De megindító észrevenni a szemében a szomorú fényt, amikor meglátja az öregítős tévéműsort, hogy hirtelen milyen nagy a változás a szereplők arcán, haján, sőt viselkedésükön is. És gyakran szóba kerül itthon, hogy nem akarja, hogy mi megöregedjünk, a halálról, elmúlásról meg hallani sem akar, örökké csak így, hármasban akar lenni, ahogy most vagyunk, és azt mondja, megállítaná az időt, hogy örökké így legyünk. “Átosz, Mátosz, Pátosz” – ahogy ő mondja, vagyis “Atos, Portos, Aramis”. És mondanom sem kell, hogy én is ugyanígy érzek. És szerintem velünk együtt sok más embertársunk is. Ezért aztán mi az, amiért az emberiség mindig is küzdött: a halhatatlanság. Nem igaz? Erről szól a görög mitológia is, ahol halhatatlan istenek élik istenek közti társasági életüket, és ahol egy-egy szerencsés ember szerelmi partnerükké válhat. Az ember mindig is tágította a határokat kíváncsiságával. Ez hajtotta előre a felfedezőket és a feltalálókat, ez hozta időről-időre a változást. És ez visz bele most is minket a még fejlettebb technikai magasságokba. Bár én megkérdezem magamtól néha, hova lehet ezt még turbózni, és kell-e, de azt gondolom, ha kell, ha nem, már nincs megállás. Megyünk előre, bepörög a gépezet, jönnek a robotok, a fémes, embertelenebb világ, ahol már nem kell annyi sofőr, kiszolgáló, postás, ügyintéző munkavállaló, mert a robot gyorsabban és pihenés nélkül elvégzi ugyanazt a munkát. Tehát jobban, és olcsóbban. Akkor minek fizetni az emberi munkaerőt? És eljön a szomorú jövő, amikor bizony az emberiség legyőzetik saját kreálmányai által. A jövőben élünk. Jelen lett a jövő, valóság a fikció, realitás a sci-fi. Huh. Leírtam, visszaolvastam, és sajnos igazat kell adjak saját magamnak, ez így van. És akkor jön az időutazás – most, vagy nem sokára, az én életemben, vagy az unokáméban, az tulajdonképpen mindegy is, mert a lényegen nem változtat -, és az egyik részem azt mondja, atyaúristen, ez eszméletlen izgalmas és hátborzongató egyben, és tudni akarnék róla mindent, de a másik részem inkább eltolná magától az egészet. Mert ez valami egészen más. Más világ. Más emberiség. Más hozzáállás. Más társadalom. Más. Egészen más. Talán nem is emberi. Talán nem is szeretném látni. Talán nem is kérek belőle. Pedig lehet, hogy akik időutaznak, azoknak teljesebb az életük, hisz több minden belefér, rengeteg élményt átélhetnek, amit a nem utazók soha nem tapasztalnak meg, és lehet, hogy lassabban is öregszenek, ezt nem tudom… Sőt, most arra gondolok, hogy a jövőben fel fognak találni valamit, ami az öregedést nagyon kitolja, lelassítja sejt szinten, meghosszabbítva ezzel az életet, javítva a test állapotát. Sőt, szerintem az orvoslás is más lesz a jövőben, lesznek olyan kütyük, amik már otthon kijeleznek bizonyos elváltozásokat, és ki tudja, talán komoly otthoni gyógymódok is lesznek. Egyre gyorsul, zakatol a világ valami felé, amit nem ismerünk – mert nem vagyunk időutazók. De talán valaki, aki hajtja előre ezt az egészet, tudja, merre tartunk? Tudja, mit kell elérni? Én nem tudom, de nem tartom elképzelhetetlennek… és most ezt a bejegyzést valami derűssel kéne lezárni, ugye? Hogy mégse egy szomorú, elkeserítő, ‘minekélnihailyenajövő?’ életérzés maradjon utána…

Hát jó. Legyen valami nagyon közhely, mert jobb és igazabb nem jut eszembe: élj a mának. Mást, jobbat úgyse tehetsz. Próbálj meg úgy csinálni, mintha tudnád, mit hoz a holnap, és ne stresszelj tőle. Wow, ez nem is annyira közhelyes, mint gondoltam! Na, ez jó is lesz… legyél képzeletbeli időutazó, de csak azért, hogy szebb, boldogabb jelent varázsolhass magadnak. Egy olyan jelent, amibe ha mondjuk öreg korodban lehetőséged lenne se akarnál visszatérni, hogy megváltoztasd.

Csodás jelent kívánok hát Nektek, ölelés, Eszti.