Valami új kezdete
Sok szeretettel köszöntelek, drága Olvasóm!
Ugye mondtam, hogy itt fogok blogolni? Hát eljött ez a nap is, csak ki kellett várni… Valami új kezdete mindig izgatottá tesz, jó fajta várakozással tölt el és rendszerint nagy lelkesedéssel látok munkához. Többször blogoltam már életemben – mindig kitartó és alapos voltam, és mindig is imádtam írni, ugyanúgy kikapcsol, feltölt, mint a rajzolás – de ilyen még nem volt, hogy végre egy helyen minden: a saját honlapomon, ahol a képeim, alkotásaim mind megtalálhatóak, és itt írhatom a bejegyzéseimet… Teljes a rend! Annyira szeretem!
És akkor kezdhetjük is…

Milyen lesz ez a blog? Hát… gondolkodtam rajta, milyen is legyen… szeretnék több mindennel foglalkozni itt a blogon belül: néha interjúzni, érdekes, izgalmas témákat körbejárni… de alapjában véve ez egy nagyon személyes blog, az én naplóm, amiben leírom az érzéseimet, gondolataimat, életünk eseményeit és bepillantást engedek a kulisszák mögé… Szeretem az ilyen személyes hangvételű írásokat, és én is szeretek így írni. Aki akar, a napolómat olvasva jobban meg tud majd ismerni. És hát a hangulata olyan lesz, amilyen én vagyok… tudjátok: időnként két méterrel a föld fölött, ábrándozva, az élet kis és nagy dolgain elmélkedve, máskor a valóság élesebb pontjait kiemelve, körbekontúrozva, megfogva… egy-egy életpillanatba belekapaszkodva és engedve, hogy a lelkünk mélyéig hatoljon az adott élmény, életkép… így fogok írni. Remélem velem tartasz, és nap mint nap találkozhatunk a közösségi oldalakon túl itt, a saját oldalamon is együtt fedezve fel a világot, amiben élünk!! Ne feledd: www.esztiberzsan.com! Itt várnak majd legszemélyesebb bejegyzéseim… Millió puszit küldök addig is, míg újra találkozunk, legyen szép napod!
Berzsán Eszti.
(A hozzászólásoknak, közösségi oldalon megosztásoknak mindig nagyon örülök, email-ben pedig itt tudsz írni nekem: berzsaneszti@gmail.com)