Túl a kegyetlen mínuszokon

Megküzdeni érted, hogy ölelhesselek, hogy csókolhassalak, megküzdeni értem, hogy ölelhess, hogy csókolhass – egykor nem lebegett más a szemünk előtt. Fogni a kezed, lopott pillanatokba feledkezve hinni, hogy ez most végtelen s örökre szól. Csak ültünk egymás mellett, mint két űzött, fiatal vad, kik a bokrok rejtekében futásra készen, remegve figyelik, mikor dördül a végzetes lövés. Nem volt ez hagyományos, készülődős szerelem. Harcban edzett, küzdelmek közt szövődött vastag szálak tartanak össze Veled. Nem terveztünk, nem álmodtunk, de így is tudtuk, mélyen, belül, igazán, hogy ugyanazt akarjuk, ugyanazt fogjuk majd együtt álmodni egyszer… a jövőben… ha majd eljön a szabadság. Azok a küzdelmek soha nem múlnak el, hiába telt el egy évtized azóta. Mindig itt élnek majd bennem, lelkem mélyén legbelül, s tudom, ha nem is mondod, hogy ugyanígy él benned is minden fájdalmas, titkos, reménytelenül reménykedő bátor nap emléke. Mert van, aki úgy indulhat az életbe, hogy megvan az alap, a támogatás, a szeretet, az az alapcsomag, amire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy nulláról kezdve szépen építkezhessen az ember egészen kicsi, zsenge korától kezdve. De van, akinek a nulla sem adatik meg. Bizony, mert a nulláért is keményen meg kell küzdenie. Mi ketten, te és én tényleg egyek vagyunk. És ha más nem is tudja, én mindig tudni fogom, hogy te végigküzdötted magad velem a mínuszokon, igen, a fájdalmas, kilátástalan, kegyetlen mínuszokon. És ha más nem is tudja, én azt is mindig tudni fogom, hogy a másoknak talán oly természetes és magától értetődő nulla neked mekkora siker és eredmény volt! Tudom, mert nekem is pont ugyanaz az öröm volt az első nap, amikor úgy éreztem, végre a nullához értünk. Igen, igen. Tudom, furcsa lehet bárki számára, hogy egy nullának, egy kezdőpontnak valaki ennyire tud örülni. De nem is érdekel, hogy más érti-e vagy nem. Mert mi szövetségesek vagyunk. És a szövetségesek titkos társak is. Tudnak és értenek mindent. Ennél pedig nincs fontosabb és becsesebb nekem a világon. Mint magam mellett tudni valakit, aki akkor is ért, amikor nem szólok egy szót sem. Mi ez, ha nem maga a tökéletes boldogság? És az élet tulajdonképpen a legnagyobbat adta nekem Veled… küzdhetünk EGYÜTT. És én nem hagylak el. Soha. Fogom a kezed, Veled vagyok és Veled leszek, míg csak dobban a szívem. És meglátod, nagyon magasra szárnyalunk mi együtt. Mert Te és én, mi ketten vagyunk egy.