Szép utópia

Hiába is keresem az egységet, azt hiszem, nem fogom meglelni. Szeretnék, de szerintem nem fogok itthon olyan lelki-szigetet találni, ahol az emberek teljes elfogadásban képesek egymás mellett élni. (A legkisebb, mikro-környezeten túl, melyben ott a kis család, apa, anya, gyermek, nagyszülők, legszorosabb barátok.) Csoportokra szakadozik nemzetünk, és nem csak online éljük csoportokban az életünket. Valami csúnya, kellemetlen, bűz lengedez a levegőben, ez pedig nem más, mint egy láthatatlan, de nagyon is érezhető indulat: a gyűlölet. Gyűlölet egy adott csoport iránt, egy életfelfogás iránt, ideológia iránt, küllem iránt, származás iránt, eltérő vélemények iránt. Ha csak egy kicsit olvassátok a kommenteket net-szerte, azonnal látszik. Ott minden jobban és hamarabb látszik. Szépen kiírják magukból az emberek a valódi indulataikat, és szomorú a szőttes, ami elénk tárul. Pedig a gyűlölet teljesen felesleges. Gondoljatok csak bele: mindannyian meghalunk. A vége mindenkinek ugyanaz, csak az időtartam, amit halálunk előtt életben tölthetünk itt a földön, az tér el. Így hát azt a rövid életet, amit e földön, e testben élhetünk célszerűbb lenne pozitív energiákkal, boldogsággal megtölteni, kihasználni minden jóra, szépre, izgalomra, ragyogásra, alkotásra, haladásra, egy szóval ki kéne maxolni, nem pedig megkeseríteni, besarazni a gyűlölködéssel, belegabalyodva mindenféle nyomasztó, megbetegítő belső indulatokba. Értelmetlen. Háborúságot, fájdalmat, halált szül. Sötét indulat. Persze össze is tart. Értem én… akik együtt gyűlölnek egy másik társaságot, rögtön összetartozónak érzik magukat. Csak az irány, a cél nem jó. Az emberek pusztítják egymást. Ez az igazság… Pedig szerintem nem is volna olyan nehéz egy több ezer éves történelemmel, megannyi tapasztalattal, szenvedéssel a hátunk mögött végre megérteni a békés együttéléshez való legfontosabb alapkészletet: élni és élni hagyni. Ennyi az egész.

Ha nem tetszik, csak görgess tovább. Nem kell meggyőzni a másikat, nem kell elérni, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodjon, ahogy te. Nem kell megértetni mindenáron a másikkal, hogy az úgy jó, ahogy te jónak látod. Elég, ha neked megvan a meggyőződésed, ez csodálatos dolog, mert valamiért eljutottál arra a szintre, ahol épp tartasz. De a másik másképp látja. Ettől ő még nem rosszabb, nem jobb. Hagyni kell élni egymást szabadon a véleményével együtt. Nem kell szeretni mindenkit, hisz a szeretet egy olyan érzelmi állapot, melyhez elengedhetetlen a másik ember személyiségének, céljainak, lelkének ismerete, s az, hogy a két egymást megismerő ember lelke harmonizáljon egymással. Különbözőek vagyunk, és nem csak jó lelkű, hanem kifejezetten rossz indulatú, irigy, sötét lelkek is léteznek, ezen nem tudunk változtatni. És van olyan, hogy szimplán csak nem passzol két ember. Tehát nem is elvárás a szeretet. De az elfogadás nagyon is az. Ez nem csak a modern társadalmak elvárása, hanem egyszerűen az emberiség, mint intelligens faj egymás mellett élésének feltétele. A gyűlölködés, az egymásnak menés, a vélemények kultúrálatlan, személyeskedő, sértegető ütköztetése véleményem szerint a gyilkosság előszobája. Tulajdonképp még nem gyilkosság. Nem az. De pontosan az az indulat, az az irány. Ha beírod a netre, hogy vajon mit jelent a gyűlölet ki is jön a definíciója. Ide másolom, hogy olvashassátok: “A gyűlölet egy tartós vagy rövid idejű érzelmi állapot, amelynek tárgya lehet egy személy, emberek csoportja, állat, vagy tárgy, esetleg elvont fogalom. Lényege a gyűlölet tárgyának teljes elutasítása, utálata, teljes megsemmisítésének nagyfokú vágya. A gyűlölet a szeretet ellentéte. Érzelmi világunk két főiránya: hogy ami kedves nekünk, megkívánjuk, ami kellemetlen, elutasítjuk. Ha ez emberekre vonatkozik és ösztönszerűleg történik, akkor rokon- és ellenszenv támad bennünk. Ha határozottan és tudatosan történik, akkor szeretünk és gyűlölünk. A gyűlölet tehát tudatos és határozott elutasítása annak, aki nekünk bizonyos okoknál fogva kellemetlen.”

Élni és élni hagyni. Megtalálni saját életünkben azt, ami célt és értelmet ad neki. Ettől boldogabb lesz mindenki: Te is, mert kitölti majd egy csomó minden az időd, elméd, lelked, betölti majd egy csomó érzelem a szíved, és mások is, mert nem lesznek felesleges, kötözködő, gyűlölködő kommentek a neten mindenfelé, mindenféle közérdekű-nem közérdekű posztok alatt. Hiszen boldog, küzdő, elégedett, célorientált ember nem gyűlölködik. Persze ez álom, utópia… az ember nem változik, a gyűlölet már az első emberek idejében is ott volt. Eredendő. De talán egy ilyen írás megmozgat valamit… apró, leheletnyi szempilla-rebegtetéssel nyitogatni próbálja lelkünk, tudatunk szemeit. És akkor máris megérte kiírni magamból…

Szöveg, kép:

©BerzsánEszti