Blog
Helló Halloween!
2024.11.19
15:18
“Semmiképpen sem szeretnék beletrollkodni a Halloweni készülődésbe, de minden évben felmerül, hogy ez tulajdonképpen nem a mi ünnepünk és nem a mi hagyományunk… akkor mégis miért olyan trendi? Először nem a saját ünnepeinket és hagyományainkat kellene átörökíteni?” - állt az egyik reggeli Threads posztban. Hát válaszoltam…
Mégis mit jelent az, hogy “saját ünnepeink és saját hagyományaink”? Zsigerből azonnal a Halloween védelmére kelnék, de legyünk kicsit tudományosabbak és támasszuk alá az én heves védelmemet.
A magyar nép pogány nép volt a honfoglalás idején, egyfajta samanisztikus jellegű vallást gyakorolt. Köztudomású, hogy a keresztény vallást Géza fejedelem vette föl, aki fiával, Vajkkal, valamint ötszáz magyar főúrral együtt megkeresztelkedett, majd keresztény szertartásokat vegyített az ősvallás rituáléi közé. Tehát már itt elkezdődött más hagyományok átvétele. Az ősmagyar vallás alapja nem az egyistenhit, hanem a totemizmus volt, az állatősök tisztelete. Ez leginkább a turul tiszteletében maradt fenn. Mivel az ősmagyarok nem készítettek írásos feljegyzéseket, csak más népek feljegyzéseire és régészeti emlékekre támaszkodhatunk, így hát az, hogy mik a mi “saját ünnepeink és hagyományaink” ott a gyökereinknél, az őseinknél, azt csak töredékesen ismerjük.
Vajon nem úgy van ez a dolog, hogy minden a miénk, ami fennállásunk kicsit több, mint ezer éve alatt a miénk lett, ami ránk ragadt, amit meghonsítottak és amit átvettünk? A kereszténység felvétele után az új vallás megtelepedett az országban, gondoskodva arról, hogy ezzel együtt a pogány hit tanainak, szellemi és tárgyi emlékeinek többsége megsemmisüljön. Az ünnepeink összetétele és kultúránk tehát évszázadokon át folyamatosan változott és most is változik, mivel az élet maga a folytonos változás. Halloween, Mindenszentek és Hallottak napja ünnepeinek idején a túlvilággal foglalkozunk, figyelmünket az elhunyt lelkek, hiányzó családtagjaink, régi szentjeink felé fordítjuk. Kultúra és szokások szerint ki-ki így vagy úgy ünnepel. A hiedelmek szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között, mikor a túlvilági lelkek addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket és megpróbálnak visszatérni az élők világába. Már az ősi kelták is védekeztek ez ellen.
A magyar néphit szerint a Mennyországban minden léleknek van egy égő gyertyája, és amíg az a gyertya lángol, addig él az ember. A gyertya tehát a megemlékezés szimbóluma, ami nyugalmat, békét jelképez. A keresztény közösségek a november 1-jén megtartott Mindenszentek ünnepén és a november 2-án megtartott Halottak napján virágokkal és a megemlékezés gyertyafényével hoznak fényt a halottaik számára. Bár a tökfaragás hagyománya a Brit szigetekről származik, ahol még fekete retket használtak erre a célra, de Magyarországon is régi hagyomány ez. Az első erről szóló történet egészen Árpád-házi Salamon királyunk idejébe nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel, Gézával és Szent Lászlóval. A hadakozásból végül László került ki győztesen, aki elfogatta és a visegrádi vár tornyába záratta Salamont, majd megparancsolta az őröknek, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot. Innen származik a mondás, hogy ‘fénylik, mint Salamon töke’.
A töklámpás — népi nevén ‘tökvicsori’ — faragás hazánkban a 20. század eleji paraszti világban kedvelt szokás volt, néhol kifejezetten Halottak napja és Mindenszentek idején művelték, hogy aztán a világító tökfejekkel ijesztgessék egymást a fiatalok. Más tájegységeken Luca-tökként volt ismert, ami Luca-napra készült. A mai Szatmár megye környékén például az 1920-as években Halottak napjára töklámpást készítettek és ebbe tették a gyertyát, hogy a temetőbe menet ne fújja el a szél.
És jöjjön most a Halloween. A tévhittel ellentétben a Halloween nem amerikai ünnep. Elnevezése a régi ‘All-Hallows-Eve’ kifejezésből ered, ami nagyjából "mindenszentek előestéje" szabad fordításban. Az ősi kelta hagyományokból alakult ki és október 31-én ünnepeljük, Mindenszentek katolikus ünnep előtti estén — tehát még csak nem is helyettesíti a keresztény vallási ünnepet. Első sorban az angolszász országokban tartják, és csak 1840 körül került Észak-Amerikába, ahova az Írországból kivándorló elszegényedett ír földművesek vitték magukkal, mint ősi kelta eredetű népszokásukat. A történelem során egyébként több hasonló római kori ünnep is elvegyült a kelta halálkultusz samhain nevű ünnepével, amikor a kelta-óév véget ér, és a kelta újév elkezdődik, ezért ez a mai formájában ismert pogány ünnep az ókori mediterráneumból származó elemeket is tartalmaz. Vagyis egy vegyes mix. A jelenben a Halloween egy vidám ünnep bolondozással, töklámpás faragással, jelmezes kéregetéssel, beöltözős mulatságokkal és játékos rémisztgetéssel. A kelták hite szerint október 31-én a holtak szellemei visszatérnek, és mivel beköltözhetnek az élőkbe, az élők félelmükben mindenféle álruhát öltenek, mert ezzel akarják becsapni és összezavarni a holtak szellemeit. Amerikában az 1900-as évek elejétől egyre népszerűbbé vált a Halloween ünnepe, Magyarországon pedig körülbelül húsz éve vert gyökeret a hagyomány. Az ír népszokás faragott karórépájából az évszázadokon át tartó változások során világító tök lett, ami vigyorgó/vicsorgó arcfaragást kapva ma is a Halloween jelképe. Owen Davies, a hertfordhire-i Egyetem professzora szerint bizonyítható, hogy az emberiség már legalább négyezer éve rögeszmésen fél a boszorkányoktól és a sötét entitásoktól. Hogyhogy mégis a boszorkák, a fekete macskák, a kísértetek és mítikus természetfölötti elemek seregei a Halloween főszereplői? Maga az ünnep nem ezen lények dicsőítiéséről szól, ezek inkább az ünnep kellékei, melyek további római és keresztény elemekkel is kiegészültek.
És muszáj beszélnünk egy picit az egyik legszínesebb és legizgalmasabb Halottak napjáról, a Dia de los Muertos-ról, aminek jellegzetes, mintásra festett koponya fejei mára már szintén a Halloween mulatságok részei, és amit csodálatosan feldolozott a Disney is ‘Coco’ című megunhatatlan rajzfilmjében (aki nem látta, feltétlen nézze meg, könnyeket facsaróan szép, színes és imádnivaló történet!). A prekolumbián és keresztény kultúra keveredésével hagyománnyá vált Halottak napi fesztivál a mexikói nép identitáselemévé nőtte ki magát. Az aztékok különböző rituálék kíséretében abból a célból tették meg felajánlásaikat isteneiknek, hogy az elhunyt lelke biztonságban érkezhessen meg a négy paradicsom egyikébe. Az elszenvedett halál mintája szerint kelhettek át a halottak a túlvilágra. A halottak mellé személyes használati tárgyakat, ételt, kopalt, edényeket, jade köveket és a Gyertyaszentelő ünnepén megáldott kukorica magvakat helyeztek el.
A mexikóiak a halált másképp értelmezik: elfogadják, hogy ez az élet része, az örökös körforgás folyamata. Így a Dia de los Muertos a mexikói halottkultuszban nem szomorúságot, hanem emlékezést és elmélyülést szimbolizál, ezért a mexikóiak jelmezekbe öltözve, arcukat koponyának festve nevetik ki a halált. Mexikóban évente egyszer térnek vissza a halottak: november 1-jén a halott gyermekek, november 2-án a halott felnőttek lelke érkezik. Halottak napján az élők meglátogatják halott szeretteiket a temetőben, megfőzik kedvenc ételeiket, napokig velük vannak, és az ő dalaikat éneklik. Ezt az ősi kultúrákra visszatekintő mexikói Halottak napi fesztivált az UNESCO 2003-ban felvette a szellemi kulturális világörökség listájára.
Egymást követi tehát sorban a Halloween, a Mindenszentek, majd a Halottak napja. A hozzájuk kapcsolódó kultúrális és vallási különbségek, a szokások közti összefüggések és keveredések miatt feszültséget kelthetnek az emberekben, habár most tisztáztuk, hogy ezek az ünnepek még csak dátumban sem ütik egymást, és témakörükben is szépen megférnek egymás mellett, ugyanis az elmúlással, a halállal, a túlvilággal foglalkoznak. A Halloween egy vidám, jó hangulatú ünnep, és az emberekre hat, ezért terjedt el széles körben kultúrától, múlttól, történelemtől, hitvilágtól függetlenül. Jó kigúnyolni a halált, elijeszteni a szellemeket, jó beöltözni, közösséggé kovácsolódni, együtt rikoltozni, énekelni, tököt vájni. Meg hát itt van még valami: miért kéne csak azért ünnepelni vagy nem ünnepelni valamit, mert egy bizonyos országba születtünk? Dönts szabadon és ünnepeld meg, amit szeretnél. Ha meg nem szeretnéd, csak görgess tovább. Modern világban élünk, és ehhez a modernséghez fel kell nőni, élni kell tudni a szabadságunkkal, de hagyni kell szabadon élni másokat is. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a Halloweent nagyon szeretik a gyerekek. Ez tulajdonképpen egy második farsang — bár úgy látom, talán még magánál a farsangnál is jobban élvezik a kicsik ezt a kedvesen rémisztő mulatságot. Csak meg kell nézni, milyen önfeledten ugrándoznak a kosarukkal és milyen lelkesen, kipirult arccal gyűjtögetik a cukorkákat, idegenekből egy pillanat alatt csapattá válnak, és abban a boldog pillanatban máris nem kérdés, hogy jó-e ez az ünnep, vagy hogy a mienk-e.
Az emberek azt az ünnepet fogják megtartani, azt fogják ‘honsítani’, ami erősebben hat az érzelmi világukra. Itt tehát nem az a kérdés, hogy honnan ered az ünnep és a sajátunk-e, hanem inkább az, hogy elfogadjuk és szeretjük-e.
Csók és csobbanás,
A sellőlány