EZ MIÉRT JÓ NEKIK? (…)” - állt az egyik reggeli Threads posztban. Hát válaszoltam…

Szörnyű, hogy ennyire felgyorsult a világ!!! És most távolodjunk el egy kicsit a problémától. Azonnal látni fogjuk, mennyire irreális a helyzet: mérik, milyen gyorsan hadarja a termékeket a pénztáros?! Ezáltal minősítik a munkáját? Verseny még a bevásárlás is? Meg minden más is?! Ha nem indulsz meg azonnal a zöld lámpánál, ingerülten rád dudálnak, hogy a gyomrodban érzed. Ha véletlen nem figyeltél valamire, vagy nem láttad, vagy mondjuk például ezer más dolog van egyszerre — ahogy az életben ez természetes, normális és mindennapos! —, és nem észlelted, hogy te jössz, megböknek, rád mordulnak. Gorombán mormognak az utcán, és úgy mennek el melletted, hogy “véletlen” beléd löknek, vagy csak ott hagyják az aurájuk kellemetlen lenyomatát, hogy érezd, tolakodnak a boltban, patikában. Minden azonnal kell és gyorsan. Türelmetlen verseny.

Részemről én a saját tempómban élek (ami, megjegyzem, elég lendületes, de belülről fakadó, sajat tempó). Kijelölöm a saját területemet gondolatban, az a béke szigete, és nem vagyok hajlandó részt venni ebben a mindenhol jelen levő, lihegő és indulatos hajszában. Ha pakolás közben kalózhajónak képzelem a bevásárlókocsit, ahogy legutóbb tettem, és az egész bevásárlást és fizetést átfordítom tengeri nyelvre és a mögöttem álló sort és a pénztárost mosolyra fakasztom az előadásommal, és ezzel megmutatom, hogy mennyivel szórakoztatóbb is lehet a vásárlás nyűgje, akkor máris sikerült a ‘saját sziget’ projektem.

Nagy a vihar, hatalmas hullámokat vet! (tömeg van az üzletben) De amott látok négy világítótornyot (kasszát). Ha jól látom, csak az egyik működik, lidérces zöld fényt hány. Vitorlát bonts, kalózok, irány dél-nyugat! (kiáltom) A vihar elülni látszik, lassan araszolunk, csendesedik a szél, és a távolból már hallom is a szirének vijjogó énekét (gyereksírás). Esteledik, mire átjutunk az ellenőrzésen és végzünk, már sötét lesz a nyílt tengeren. Pakoljátok a szalagra a zsákmányt, szárazföldi patkányok, gyerünk-gyerünk, szaporán, mozogjon a kezetek, mihaszna népség! (irányítom kalóz társamat és a kis matrózt) Nem lebzselhetünk itt egész álló éjjel! Huh, szép kis mennyiség, ezzel elleszünk egy darabig, mondjuk a következő fosztogatásig! Ha-ha-ha-ha (dörgedelmes kacaj) Lesz miből főznie a szakácsnak! Elvégre is etetni kell azt a hitvány beleteket! Na, végre, mi következünk. Üdvözletem, őrmester! (udvariaskodom kalóz módra nyájasan) Meghoztam a zsákmányt, aztán pontosan számoljon, mert nem akarja megkóstolni a hideg vasamat! (A pénztáros, egy fiatal fiú, nagyon mosolyog, veszi a lapot. Mögöttünk a sorban úgyszintén mindenki. Jó hangosan játszunk, nem zavartatjuk magunkat. Miért is tennénk? Így a jó! Így van értelme az egésznek, a játéknak, az uncsi bevásárlásnak, az életnek. Pittyennek az áruk, lecsúsznak a pakoló mederbe.) Na, most aztán pakoljátok meg a zsákokat, gyerünk! (vezénylem két fős csapatomat) Ne csak én dolgozzak, léha banda! Hosszú ideje úton vagyunk (szólok az őrmesterhez), éhes a legénységem, őket meg nem lehet éheztetni, ezt megértheti! Éhes legénység lázadozik. Nekem meg hű katonák kellenek. Uralom a Karib-tengert! Retteg tőlem minden hajó. Mi kell még?! A minap összefutottunk Fekete Szakállal és egy számomra előnyös alkut kötöttem vele. Ez aztán a büszkeség! Mondom, mi kell még?! Aranyam van, futja amire kell, látja, kifizetem a vámot. Csak engedjen már utunkra, mert feltámad a szél és nekünk mennünk kell. Hív az óceán. No, látom is, huszonnégyezer arany lesz. Máris megkapja, ami jár. Parancsoljon (érintjük a kártyát). Már megyünk is. És ajánlom, őrmester (szólok oda nyomatékosan), hogy bánjon rendesen a kalózokkal, mert nem leszünk sokáig távol! (a srác nagyon nevet, a fejét csóválja, és lehúzza a következő vásárló első zsákmányát) Hamarosan visszatérünk, és akkor lesújt az igazság kardja! Aki áruló, annak nincs kegyelem! Ahoj, tengerészek! Vitorlát bonts! Irány a tenger! (És a kijárat felé indulunk a megpakolt bevásárlókocsinkkal. Mosolygó embereket hagytunk magunk mögött, a kasszás fiúnak meg bearanyoztuk az estéjét - és nem csak a becsületes polgár módjára kicsengetett huszonnégyezer aranyunkkal.