Ön-vallomás

Milyen az önazonos ember? Ha őszintén a szívedbe nézel, hogy érzed, önazonos vagy? Te milyen vagy, mi rád a legjellemzőbb három belső, három külső tulajdonság? Hogyan mutatnád be magad?

Ez az oldal tulajdonképpen rólam szól… az én világomba csöppen az, aki ellátogat a www.esztiberzsan.com-ra, vagy ide a Facebook oldalamra. Rajzaimból, írásaimból szerintem már megismertetek annak ellenére, hogy sokatokkal nem találkoztunk még személyesen. De épp ez a lényeg… amikor elkezdtem, akkor az volt bennem az egyik indító gondolat, hogy kell egy hely a világban, ahol nincsenek matricák, nincsenek bélyegek, nincs elővélemény, nincs semmi… csak a legszebb, hófehér lap, amit telerajzolhatok magamnak a saját érzéseimmel, fájdalmaimmal, örömeimmel, gondolataimmal, úgy, ahogy azok valójában vannak… kiteszem az asztalra és kész. Akinek tetszik, nézi… és ennyien gyűltetek össze… ezt szeretem az oldalamban legjobban, hogy tulajdonképp ez én vagyok, az én lelkem kirajzolódása történik itt, testet öltenek a láthatatlan dolgok. Tényleg otthon érzem itt magam, mert ez annyira önazonos. És mindig is ilyen lesz… sőt… a könyveim is mind ilyenek, mert számomra az írás, a rajz vigasz, menedék. És csak az lehet vigasz és menedék, ahol az ember teljesen meztelen lehet lelki értelemben, ahol teljesen önmaga lehet, és ezáltal végtelenül szabad. Szóval… hogy én ki vagyok, milyen vagyok, és önazonos vagyok-e? Szerintem tudjátok… ♥️ de azért kezdem a sort, mert így illik, ha már feltettem egy ilyen szuper kérdést… tehát… nő vagyok. Anya vagyok. Feleség vagyok. Igen, most ebben a sorrendben, mert az életemben ez a sorrend. Az anyasággal annyira felvettem a felelősséget, hogy ez lett a legfontosabb. Nem mintha a feleség szerep nem volna fontos, dehogynem! De mintha Robinál is ilyen volna a sorrend, a felelősségbeli, szerepbeli sorrend, mert tudjuk, hogy egy kisbaba, egy kisgyerek felnevelésénél minden másodpercben, mint az ugrásra kész puma, úgy kell készenlétben lenni… szóval együtt tettük első helyre, kimondatlanul is a szülői létünket. És író vagyok. Az évek folyamán rá kellett jöjjek, hogy én tulajdonképp első sorban író vagyok, másodsorban rajzoló. Miért mondom ezt? Hát azért, mert mikor rajzolok, akkor is mesélek. Történeteket szövök, kitalálom az előtte-utánát, személyiséggel ruházom fel a figuráimat, és sokszor vágyom arra, hogy ne csak azt az adott pillanatot tudjam megmutatni, amit egy megrajzolt kép a nézők szeme elé tár. Szeretem a folyamatokat végiggondolni, összeszőni a szálakat… szóval igen, én író vagyok. Tanultam is, érdekelt is mindig, de nem ezért lettem író, hanem mert szerintem ennek születtem. Mindig is ezt csináltam, ha papíron, rajzolás formájában, ha gondolatban, belső monológjaimban, ha tintával papírra hurkolt betűkkel, ha gépelve… az mindegy, de ez az, ami leginkább mozgat. A történet, az okok a látható mögött, a kapcsolatok, az érzelmek felfedése, megértése… analizálok. Folyamatosan. És nagyon gyakran elemelkedem a földtől, hogy magasról, madártávlatból lássam az épp aktuális szituációkat. Sokat álmodom. Mostanában trenírozom magam, hogy meg is jegyezzem az álmaimat, még azokat is, amikre ébredés után rendszerint nem emlékszik az ember. Maximalista vagyok az élet majd’ minden területén. Hogy melyek azok, ahol elengedek dolgokat, azt most hagyjuk… mert elenyésző, és nem számít, pont azért engedem el. Ha mindenhol kötelezném magam a maximalizmusra, az kivitelezhetetlen volna 😀 így a fontos területeken szigorúan az vagyok! Tudatos vagyok, a végsőkig. A gyermeknevelésben az első pillanattól kezdve, a szerelemben, a kapcsolataimban, a hivatásomban, a művészetben. Mindenben. Lehet, hogy ennek a következménye az is, hogy nehezen kapcsolok ki teljesen… vagyis szerintem sosem kapcsolok ki teljesen… tudom, hogy mi a felelősségem, és hordozom. Állandóan tervezek, lépésekre bontom a nagy távlatokat, mindig szem előtt tartom, merre felé megyünk. Ez kiskorom óta ösztönös nálam, de mióta önálló művészi pályára léptem, erre még szigorúbban rádolgozom. Szigorú vagyok magammal szemben… és a környezetemmel szemben is, mert szeretem a jó rendet és a haladást, és nagyon felbosszant az időpazarlás, tötyögés, szándékos, vagy akaratlan időhúzás. Persze a kislányom minden alól nagybetűs kivétel! A kivételek kivétele!!! Gondoskodó vagyok, és érzelmes. De kemény is. Határozott és bátor. És ismerem magamat. Nagyon megtanultam befelé figyelni, a külső jeleket pedig egyre hamarabb, egyre élesebben észlelni, felfogni. A megérzéseim olyan erősek, hogy vezetni tudnak. Megjegyzem, ha hallgatunk a megérzésekre, sokszor a józan észnél bölcsebb tanácsokat adnak! Hiszek a szerelemben, hiszek a boldogságban, a boldog családban, hiszem, hogy a gyermekemmel ki tudok alakítani – illetve már kialakítottam – egy olyan kapcsolatot, ami olyan erős lesz az elkövetkezendő hosszú évtizedekben, hogy életünk végéig egy szoros kötélként tart össze minket. A legjobban talán a gyermekem és a férjem iránt érzett forró és erős szerelem határoz meg, mint embert, mint nőt… és az alkotás iránti imádat, természetes, velem született szenvedély, mint művészt… Az élet az adni-kapniról szól, tanítani-tanulni, segíteni, szeretni, tapasztalni születünk. Nekem is van tanulnivalóm, például a türelem. Szem előtt tartom, és azt hiszem, fejlődöm is… hát… így elsőre talán ennyi… de bőven mesélhetnék még… ezért van az oldalam, hogy szépen, folyamatában meséljek…
Ja igen, és hogy önazonos vagyok-e…? Igen. Teljes mértékben. A szavaim, tetteim, gondolataim mellé bátran odaállok, csak úgy, mint alkotásaim mellé.

#berzsánesztikönyvek #esztiberzsan #akiberajzoljamagátacsillagokközé #írónővagyok #nektekírok #legyélazolvasóm