Megérzős süti

Kapcsolatok… vannak. Ha akarjuk, ha nem. A Föld nevű bolygón élünk, emberek vagyunk, kapcsolataink pókhálóként hálózzák be a világot. Van, aki kifelé nyílik, van aki befordul, de kapcsolatai mindenkinek vannak. Még annak is, aki elzárkózik. Már az is kapcsolat, ha az ember lemegy a boltba és találkozik az eladóval, akivel rendszerint köszönnek és egymásra mosolyognak a kasszánál. Általában kapcsolati rendszerünk sokrétű. Vannak egészen közeli, bizalmi kapcsolatok, ezek közt vannak napi kapcsolatok, és vannak ritkábbak. Aztán vannak lazább baráti, haveri kapcsolatok, és vannak egészen felszínes, érintőleges kapcsolatok, vannak üzletiek, hivatalosak, kívánatosak és nem kívánatosak. Mindenki eldönti az adott személlyel való kapcsolatáról, hogy mennyit ér neki. Ez így van. De mi van a törésekkel? Fájdalmasak. És mi van az újrakezdéssel? Lehetséges? Meddig van időnk, lehetőségünk egy kapcsolat helyreállítására? Van olyan, hogy túl sok idő telik el, és nem lehet újrakezdeni? Nem szabad azt várni, hogy ugyanott folytassuk, ahol abbahagytuk? Van új közös jövő? Ezek érdekes kérdések, nincs egyféle válasz, de talán vannak általános törvényszerűségek, amik úgy kábé mindenkinél életbe léphetnek a kapcsolatok terén. Azt gondolom, hogy igenis van egy idő, amit ha túllép két ember a kapcsolat törése után, nem biztos, hogy újra tudják kezdeni. Egyszerűen túl sok idő telik el, túl sok minden történik és túl sok minden változik. Ha lényegi dolgok változnak, talán már nem is találják meg a vonzást egymás felé (legyen szó bármilyen kapcsolatról, nem csak szerelmiről, kell vonzás, kell tapadási felület, ahol passzol a két ember). Aztán függ ez a két féltől is. Lehet, hogy az egyik mindig többet tesz a kapcsolatba, mint a másik (milyen sokszor látok ilyet!). Ha ez tartósan fennáll, igazságtalannak érezhetjük – ha mi áldozunk többet, ha mi vagyunk az a fél, akinek fontosabb a kapcsolat. Sokszor hallottam már, hogy azért a kapcsolatért kell harcolni, ami megéri. Egyetértek, én is így teszem. Ami nem megy, nem erőltetem. Nem vagyok nagy barátkozós típus. Nagyon be van osztva az életem, céltudatos vagyok, tervező, nagyot álmodó, családcentrikus, tudatos anya és feleség. Nincs felesleges időm, egy perc sem, amit olyan emberekre, kapcsolatokra tudnék pazarolni, ami egy: nem éri meg, kettő: leszívja az energiámat, a kreativitásra és alkotásra fordítható erőmet, három: elveszi azt a kevés lehetséges szabad időmet, négy: elveszi az időmet a kislányomtól és a szerelmemtől. Ezek a legfontosabb szempontjaim, így aztán nagyon is meggondolok még egy telefonbeszélgetést is. Egyszerűen sokszor nem éri meg, többet árt, mint használ. A siker és boldogság egyik titka (most jól figyeljetek!), hogy a megfelelő emberekkel kell körülvenni magunkat. Megfelelő pedig sajnos kevés van. Mindenféle van… de olyan, aki pont passzol, kevés. Ez az igazság. Én már nem alkuszom meg, nem engedek abból, ami nekem fontos. Kell az őszinteség, a mélység, a normális emberi értékek (mindenkinek más, nekem is megvannak a saját normáim), és kell a tisztelet. Enélkül nem megy a kapcsolatozás. Vannak idők bizony, amikor sokkal jobban feltölt és édesebb nekem a magány, mint a nagy, felszínes barát-tömeg. Ez is az éréssel és a korral jár, biztos, vagy a művészettel, vagy talán a kettővel együtt, nem tudom. A lényeg, hogy mostanra tudom, milyen vagyok, mitől vagyok boldog, kiegyensúlyozott, mitől működöm hatékonyan, mitől vagyok kerek egész, egy szóval tudom, mi kell nekem, és eszerint rendezem az életem a kapcsolataim. Tudjátok mit? Már jó ideje megtanultam használni a kulcsot a bejárati ajtómon! Nem félek bezárni, ha úgy a jó nekem. Nincs mit veszítenem, szabad vagyok, nem függök senkitől. Megvan minden, ami fontos, és amit szeretek… a többi pedig mellékes, és ez az érzés mindennél fontosabb nekem. Magányos? Igen, lehet. Boldog? Mindenképp!!! És csak ez számít. Azt mondom, van, hogy nem éri meg küzdeni valamiért, ami sose lesz jó. Persze ahhoz, hogy eljuss egy ilyen végeredményre, sokat kell gondolkodni, mérlegelni és még többet tapasztalni. A fájdalmak, örömök, a végigkínlódott életszakaszok és mindenféle tapasztalatok ereje, az évek rutinja, a sok csalódás és siker együttesen alkot majd egy olyan masszát a lelkedben, amiből meg tudod gyúrni a saját csodasütidet. Egy megérzős sütit. Aztán amikor kell, eszel belőle egy szemet. Már egy kis falatkától tudni fogod, hogy kell-e küzdeni, harcolni, lejárt-e az idő, vagy adhatsz még egy esélyt, belemenj, ne menj, maradj vagy indulj… anélkül, hogy végigmennél keserves hónapokon, fél éveken, oltári sokat fog segíteni! És utólag visszatekintve mondanád, hogy ahhhh.. megéreztem, nem kellett volna… kár volt, csak veszítettem vele… ez a csodasüti mindennél értékesebb. Ez maga a tudatos élet. Odafigyelni nem csak a külső, fizikai dolgokra, a mindennapok teendőire, a problémák megoldására, a gyerekekre, a munkára, a csekkekre, számlákra, az ügyintézésre, a folyamatos pörgésre, elvárásokra, megfelelésre és külsőségekre… hanem kicsit a belső dolgokra is. Nem is kicsit. Legalább annyira, mint a külsőkre! Mert a megfelelő önismerettel, belső értékeléssel, analizálással, raktározással, szortírozással sok-sok jövőbeli fájdalmat és csalódást lehet megspórolni! A megtapasztalt keserves fél éveket pedig fogd fel alkotóelemnek, tedd el az esszenciát, hogy egy napon megsüthesd majd a saját értékes, titkos csodasütidet…

Saját megérzős sütimmel… a recept top secret!