Kapás van, Bandi!

Éjféli novellák 6. 

A nyarakat egészen kicsi koruktól kezdve rendszeresen a Nagymamánál töltötték Balatonon. Júniusban, az iskola végeztével lementek, és kisebb-nagyobb megszakításokkal nyár végéig lenn is maradtak. Nagymama nyáron kiadta a szobákat, a lányok megszokták a gyakorta érkező és távozó német vendégeket, s hogy mindig idegen van a házban. Segítettek is a kertészkedésben, takarításban, nagymosásokban, teregetésben. Nagymamának nagyon jó szíve volt, mindent megtett az unokáiért. Megszámlálhatatlanul sok palacsintát sütött, megfőzött minden finomságot, amire csak a lányok vágytak és úgy kényeztette kisunokáit, ahogy csak tudta. Jók voltak vele a nyarak. Az üdülőtelepen nagy barátságok szövődtek, hiszen együtt nőttek fel az itt nyaraló gyerekek. Nagy, tizenöt fős brancsba verődve játszottak a kis öbölben, horgászni jártak együtt, felfedezték a Balaton vadregényes nádasait és régi, partra vonszolt csónakokban bunkeroztak. Szerették a hűs gesztenye fasorok gondtalan árnyékát, naphosszat bicikliztek, fára másztak. Naplementés fürdőzéseket csaptak a Balatonban és világra szóló matrac versenyeket rendeztek a kis stégtől a vizibicikli kölcsönzőig. Virágot szedtek, üvegekbe bogarakat gyűjtöttek a közeli mezőn és ringlót meg vadszedret eszegettek az ösvény menti fákról. Gyerekek voltak, boldogok és szabadok. Kedvenc játékuk az indiánosdi volt meg a kalózosdi. Titkos, égetett szélű térképeket gyártottak, táborokat jelöltek ki, csapatokra bontották a brancsot, és egymás ellen harcoltak ősi kincsekre vadászva, például fél pár mandzsetta gombokra, üveggolyókra, játékpénzekre és kopott bizsu nyakláncokra. Mindig volt megoldani való feladat, jött új ötlet és jöttek új, velük egy idős gyerekek is, akik csatlakoztak a közös játékokhoz. Aztán már a kisebbek is odacsapódtak a nagyokhoz, így egész nagyra duzzadt a csapat. Az üdülőtelep évről évre változott, fejlődött. Egyik nyáron például új játszótér fogadta a gyerekeket a strandon. Eltűnt a régi, lepattogzott, kék libikóka és a kedvenc hinta, aminek a láncát kis botokkal lehetett bekapcsolni, mert már rég letört róla az eredeti zár. Lett helyette gumis talaj, modern hálóhinta meg rugós játékok. Meg kellett szokni a változást, hiszen ez az élettel jár. De jó érzés volt, hogy a csapat állandó volt, a brancs minden nyáron összeverődött és kezdődhetett a felhőtlen két hónap. A balatoni barátságok évről évre mélyültek, ahogy nőttek a gyerekek. 

Aztán eljött a kamasz kor. Új szelek fújtak. A lányok egyre nőiesebbek lettek, másképp öltöztek és másképp kezdtek nézni egykori játszótársaikra. A fiúk kezdetben nemigen vették észre a többet sejtető pillantásokat, még szerették volna elnyújtani a gyerekkor naplementéjét, hadd tartson még egy kicsit, ne legyen még vége. Változott az együtt töltött idő is, ahogy a gyerekek változtak. A lányok külön vihorászó csapatokba verődve pletykáltak, napoztak, nézegették és véleményezték a strandoló pasikat, a fiúk erőfitogtató kalandtúrákat szerveztek, szörföztek, vitorláztak, éjszakai horgászatokra jártak. És persze együtt is csináltak programokat, ahogy eddig is. Csak hát az indián harcokat felváltották a tábortüzezések és közös nevetgélések, finom flörtölések, heccelések. A kincskeresés és fára mászás helyett éjszakai bújócska partikat rendeztek elemlámpákkal osonva a kertek alatt. Üvegeztek is, amit korábban nem csináltak. A csapatban két szerelem is bimbózni kezdett, Juli és Kristóf közt, meg Brigi és Marci közt. Ők már kézenfogva sétálgattak esténként a parton, titkos csókokat váltottak, külön jártak kertmoziba és hosszú, éjfélbe nyúló órákon át beszélgettek a kerítés mellett az utcai lámpa fényénél. Olyan könnyű beleszeretni valakibe, akit az ember pici baba kora óta jól ismer. 

Ági és Cili még sosem voltak igazán szerelmesek azelőtt. Az első csók már az általános iskolában megvolt, de persze nem olyan igazi, csak az a gyerekes semmiség. Ági most tizenegyedikes lesz, Cili tizedikbe megy. Ez a nyár más volt, mint a korábbiak. Ági is más volt, nagylány már, tele titkos álmokkal és vágyakkal, határozott véleménnyel a világról. És Cili ugyanezt érezte. Cilike általában hasonlóan érzett, mint a nővére. Kicsi volt köztük a korkülönbség, így hát Cilike mindig úgy érezte, hogy le van maradva egy hajszálnyival. Valójában egész életében ezt a lemaradást próbálta behozni. Úgy nézett Ágira, hogy ő mindenben jobb nála, és hogy igazi tehetség, magát mindig a nővéréhez hasonlította, saját érdemeit pedig lezsugorította. Pedig ő is kitűnt több területen is, táncolt és lovagolt. Ági szeretett volna függetlenebb lenni, nem bírta az örökös másolást, azt, hogy valaki szüntelen a nyomában van és lesi minden lépését, hogy aztán ugyanazokat a lépéseket tegye meg és sajátjaként könyvelje el. Szerették egymást a lányok nagyon, felváltva viselték az ékszereiket, kiegészítőiket, segítettek egymásnak a dolgozatokra meg felelésekre való felkészülésben, és együtt jártak különórákra. Ági egész életében féltőn vigyázott kishugára, Cilike pedig vérmes kopóként ugrott, ha bárki bántotta a nővérét, de ez a fajta testvéri cívódás bizony hol élesebben, hol rejtőzködőbben réges-régóta megvolt köztük. Főleg akkor jött felszínre, amikor nyáron Cili ugyanazokkal a balatoni lányokkal akart legjobb barátnő lenni, mint Ági. Az idősebb lánynak ez rosszul esett, mert így nem volt meg a privát szférája, nem lehettek titkai a húga előtt, és minimum hármasban lehetett bárhova is menni, ami miatt sokszor hajba kaptak. A viták vége gyakran magányos sírás és fájdalmas sértődés lett Cili részéről, Ági részéről pedig mély, könnyes, mardosó lelkiismeret-furdalás. Rendszerint Ági ment bocsánatot kérni, hogy kibékítse egyetlen húgát, mert minden vita után eljutott arra a pontra, hogy akármilyen barátságnál és felnőttes függetlenségnél többet ér az egyetlen testvér, és hogy végső soron a húga az első a sorban mindenkit megelőzve. Cili látszólag megbocsátott és minden ment tovább a maga bosszantó, versengő módján, ám a következő gubancnál szenvedélyesen felemlegette a korábbi sérelmeket. Ez Áginak nagyon rosszul esett, mivel a viták alapját képező probléma valós volt, de erre az elmúlt tizenhat évben nem találtak még megoldást. A felemlegetések újabb problémakörré válva tetézték a feszültséget a lányok közt. Cilike nem bírta, ha Ági bármit is titkolt előtte, ám időről időre kiderült, hogy neki bizony megvoltak a maga kis titkai és kikérte magának, ha Ági kérdezősködött vagy bármire is rájött. Igen, ez egy fajta önzés volt a részéről, de ő ezzel nem volt tisztában. El volt foglalva a harccal, ami az örök másodikok sorsa mindaddig, míg rá nem ébrednek saját különlegességükre és egyediségükre, míg meg nem találják a saját útjukat. Hogy Ági mit tehetett volna azért, hogy jobb legyen a helyzet? Nos erre nehéz bölcs választ adni. Ági is csak egy tizenhét éves lány volt, alig idősebb és alig tapasztaltabb a húgánál. Mióta az eszét tudta, érezte az idősebb testvér felelősségét a vállain, de ő is meg akarta élni mindazt, amit a lányok ennyi idősen megélnek kisebb vagy nagyobb fiú testvérekkel vagy egykeként. Egy másolós húg nélkül. Titkos naplójába írta le legőszintébb gondolatait, a naplóját pedig gondosan őrizte, időnként új rejtekhelyet keresve neki a nyarlóban, hogy valóban titkos maradhasson. Ági az apukájára, Cili az anyukájára hasonlított külsőleg. Áginak hosszú, vörös, göndör haja volt, a vörös hajúakra jellemző fehér bőrrel és sok-sok szeplővel és igencsak kerekecske testalkata, míg Cilike kifejezetten vékony, karcsú, barnásabb bőrű teremtés volt, akire a környezete azonnal felfigyelt. Hosszú, dús fekete hajkoronája és kék szeme pedig egyenesen igéző volt. Modellkedni is hívták már, fotózták reklámokhoz, amivel szép zsebpénzt keresett. Furcsa disszonancia volt tehát az, hogy Cili ilyen adottságokkal mégis lemaradva érezte és nővéréhez hasonlítgatta magát. Ági folyamatosan diétázott, és tornázott, mert különben észrevétlenül felszaladtak rá a korábban leadott kilók és kezdhetett volna mindent előről, de így sem érte el soha azt a tökéletességet – ahogy ő nevezte -, amibe Cilike egyszerűen és könnyedén beleszületett. De szerették egymást, mondom. Mindezek ellenére. Ám mindezek mégis ott húzódtak az árnyékban tizenhat éven át. 

És ott volt Bandi is, a brancs tizennyolc éves tagja, a budai srác, akivel Ági öt éves kora óta szoros barátságban volt. Szerettek együtt horgászni, nagyokat beszélgetni. Bandi ügyesen fel tudta csalizni a horgot, és le is szedte róla a halat, amit Ági nem szeretett csinálni. A lány inkább bevásárolta a kukoricát, a csontikat és begyúrta az önetetőt a parton. Bandi volt az egyetlen a csapatból, akivel Ági kettesben tudott beszélgetni időnként, mert ha Ági Bandival volt, Cilike elfoglalta magát másokkal, nem igen kedvelte sem a hosszú, unalmas horgászatot, sem a mélyebb beszélgetéseket. Ági évről évre jobban szerette az ilyen külön időket a fiúval. Ezen a nyáron Bandi később jött le a Balatonra, mert érettségi után a szüleivel külföldre utaztak nyaralni. Ági már nagyon várta a napot, hogy megérkezzen, úgy érezte, vele lenne teljes a csapat. Idén már év közben is esemesezett a fiúval és gyakran telefonáltak is, jól esett megbeszélni a sulis dolgokat és kinevetni együtt a problémákat. Áginak sokat jelentett Bandi barátsága. 

Cili is jóban volt Bandival, ahogy általában mindenki mással is. Szeretett harsányan nevetni, vállba veregetni a fiúkat, bandázni velük és mindennél jobban szerette, ha a figyelem középpontjába tud kerülni. Ez alatt a tanév alatt rájött, hogy a szépsége jó eszköz ehhez, úgyhogy az elmúlt egy évet bájerejének tökéletesítésével töltötte. Kigyakorolta a néhány perc alatt tökéletes sminket, órákat töltött a tükör előtt megismerve saját adottságait és olyan ruhákat vásárolt, amik kiemelték nőies szépségét. Az osztályban a fiúk körbezsongták, Cili pedig mindenféle komoly szándék nélkül flörtölt mindegyikkel. Ezt a magatartást a Balatonon is folytatta, és már nyár elejétől kezdve érezhető volt az a megkülönböztetett pozíció, amit a fiúk körében kivívott magának. Ha ő megjelent, a fiúk rá figyeltek, hiába kezdődött már el egy beszélgetés vagy játék a brancsban, keresték a kegyeit, szerettek a közelében lenni. Cili részt vett a fiús versenyekben, fára mászott, birkózott a srácokkal és élvezte, hogy mindenféle nehéz küzdelmekben próbálgathatja az erejét. 

Kinga, Ági és Cili színes matracokon úszkálva napfürdőztek a strandon kicsit beljebb a parttól. 

-Holnap érkezik Bandi – mondta Ági ábrándosan rózsaszín matracán napozva Kingának. Hason feküdt, a vizet piszkálta a kezével. 

-Végre együtt lesz a csapat! – válaszolta Kinga. De Ági még másra is gondolt ezen kívül. Arra, hogy végre együtt lesznek majd ők ketten Bandival. Az utóbbi időben úgy érezte, felerősödött benne a szeretet és a ragaszkodás a fiú iránt és olyan hosszúnak tűntek a hátralevő napok nélküle. Szerette Bandit, habár ezt így még saját magának sem vallotta be és a naplójába se merte leírni.

-Miért olyan nagy dolog? Bandi ide vagy oda, ma megtartjuk a grill partit nálunk! – rikkantotta Cili vidáman és odaevezett Kinga és Ági közé a matracával. 

-Hát persze, hogy megtartjuk – lelkesedett Kinga Cilire kacsintva -, alig várom! Mostanában olyan jók az esték, hogy minden nap valakinél csapunk egy könnyű kis bulit. 

Kinga és Cilike nagyban tervezgették az estét, míg Ági gondolatai egyre csak a Bandival való találkozás körül forogtak. Nagyon várta a fiút és közben szorongott is. Próbálta megfejteni, mi okozza benne ezt az ismeretlen feszültséget. Elmosódottan hallotta ugyan a lányok beszélgetését, de sokkal erősebb volt benne a belső monológ, mint bármiféle esemény a külvilágban. 

-Mi kimegyünk. Jössz, Rókica? – kiáltotta vissza már kifelé evezve fél útról Cili. 

-Még maradok egy kicsit – szólt Ági és kavargó gondolataival együtt lassacskán egy kicsit kijjebb evezett, mert befelé hullámzott. 

Ági egyedül töltötte a délutánt a strandon, nem volt kedve nevetgélni a branccsal az öbölben. Tudta, hogy jó a hangulat, de most inkább szeretett volna kettesben lenni a naplójával. Olyan dolgokat írt bele, amiket korábban még soha. Megosztotta vele legmélyebb érzéseit, félelmeit és vágyait. Hónapok óta most volt először kendőzetlenül őszinte a naplójához, ami – a légkörmölt sorokat visszaolvasva – kicsit meg is döbbentette. De egy úttal jó érzés is volt a megkönnyebbülés, a tiszta, mély érzelmek felismerése. Nincs kétség, szerelmes Bandiba. Mindenki Bandijába, a jóságos bernáthegyi-szemű fiúba, akitől nem lehet olyat kérni, amit ne tenne meg tiszta szívvel és akire a telep összes fiatalja felnéz. Aki olyan érett, kedves és nemes, mint egy mesebeli királyfi és olyan üdítő a jelenléte, hogy még a viharos, szürke, nyálkás napokon is felragyog a nap a szobában egyetlen mosolyától. Egy félelme van csak, hogy nem tetszik Bandinak. Hogy a fiú csak barátként tekint rá és hogy a külseje lesz majd kettejük szerelmének az akadálya, hisz Bandi tökéletes úgy kívül, mint belül, ő pedig…  Ági becsukta és a strandtáskájába csúsztatta naplóját a törölköző és az összecsavart gyékény közé. Próbálta elterelni a gondolatait a fiúról és az egész változásról, ami végbement benne az elmúlt időszakban, de nem nagyon sikerült. Nem tudott másra gondolni, mint Bandira és az új érzésre. Felpattant piros biciklijére és kihajtott a strandról. 

-Ugyan már! Meg tudod csinálni! – húzta röhögve Kristóf Marcit. – Bemegy az! Hajrá barátom!

-Hopp-hopp-hopp-hopp! – kántálták kórusban a többiek, a két versenyző meg csak tömte magába rágás nélkül a nagy karéj zsíros kenyereket. Már két kilónál jártak, kezdtek kifulladni, de még mindig tartott a verseny. Cilike harsányan nevetett, a többi lány feszülten figyelt és szörnyülködött egymás közt, a fiúk röhögve tapsoltak. Már sötét volt, de szépen világítottak a kerti fények és csobogott a kis szökőkút Ágicáék nagymamájának kertjében. A mama a konyhában sütötte a süteményt, a fiatalok a kertben játszottak a tábortűz mellett. Igazi vidám nyári hangulat volt. 

Marci hirtelen felemelte a kezét, jelezve, hogy feladja, nem bírja tovább. Hatalmas üdvrivalgás, Albi nyert. 

-Jó voltál, Marcikám! – veregette hátba barátját Kristóf. Marci öklendezve szuszogott és bólogatott. 

Egyszer csak autó zaját hallották. A gyerekek egymásra néztek, nem várunk senkit ma este. Néhányan a kerítéshez szaladtak. Ágica is. Titkon azt remélte, hátha Bandi jön le hamarabb. Igaza lett. András és kilenc éves kis húga szállt ki egy új családi BMW-ből. Ágica szíve a torkában dobogott, érezte, hogy szorítja belülről valami fojtó érzés. Azt akarta, hogy észrevegye a fiú, hogy most rögtön ránézzen, hogy külön neki is köszönjön a többiek mellett. Akart egy csak neki szánt mosolyt vagy pillantást és minden idegszálával roppantul remélte, hogy meg is kapja, de közben úgy palástolta ezt a vágyát, hogy teljesen elveszett a tömegben. Bandi pacsizott, ölelkezett a fiúkkal, pusziszkodott a lányokkal, és kis húgát terelgetve, barátai gyűrűjében besétált a kertbe. Ági a fiú mosolygós anyukájával a sor végére maradt. Egy-két kedves szót váltottak, majd az anyuka befordult a ház ajtaján, hogy üdvözölje Ágiék nagymamáját.

Ági messziről figyelte Bandit, ahogy mesél a többieknek és ahogy a barátai körbeülve csüngenek a szavain. A lány kissé távolabb a tűztől leült egy kis horgászszékre, úgy hallgatta a fiút. Nézte, ahogy beszél, ahogy mosolyog, ahogy ragyog. Olyan szép volt ez a fiú, olyan kedves és olyan elérhetetlen. Hirtelen távolabbinak tűnt, mint amilyen valaha is volt. Ágica tudta, hogy ez a nyár más, mint a többi, tudta, hogy hamarosan beszélnie kell az érzéseiről Andrásnak és azzal is tisztában volt, hogy a folytatás közel sem olyan bizonyos, mint eddig bármi is volt az életben. 

Reggel Ági a konyhában tett-vett a mamával.

-Rókicám, drágám, akkor itt van a lista és a pénz, viheted a robogót is, aztán ne felejtsd el az újságost sem, tudod, és vigyázz az úton, csillagom! – nyújtotta át drága, csontos kis kezével a papírt és a régi, csatos, bőr bukszát a mama. – Aztán vegyél magadnak is valamit!

-Rendben, mama, sietek, aztán lenyírom a füvet is strand előtt! – ölelte át alacsony, törékeny nagymamáját Ágica és már indult is a garázs felé a motorért. Szeretett a telepen robogózni, szerette, ahogy fújta a haját a szél. 

Cili ezalatt a szobában rakott rendet, közben telefonon csevegett egyik pesti barátnőjével. Gubancos szerelmi ügyeket tárgyaltak, amikor is Cilike szeme megakadt Ágica ágya mellett hagyott strandtáskáján. A gyékény mellől kikandikált titkos naplójának címoldala.

-…most le kell tennem, majd visszahívlak… – hagyta félbe mondanivalóját és kinyomta a telefont. Megbűvölten bámulta a naplót. Lassan leejtette kezéből az éppen áthúzásra váró tollpárnát és a naplóért nyúlt. Leült az ágyra. Finoman végigsimította a napló fedelét az ujjaival. Úgy érezte, mintha valami titokzatos, szakrális szertartásban venne most részt azzal, hogy kifürkészi nővére titkait. Nem gondolkodott azon, mik lesznek a következmények, az pedig egyenesen lázba hozta, hogy mindaz, amit ez a könyv rejt, Rókica legbelsőbb titkos világa. Borzasztó erősen hajtotta a kíváncsiság. Kinyitotta a könyvet. 

Délután az öbölben volt brancs-tali. Ágica a strandról sietett oda. Késett. Mikor megérkezett, látta, hogy Cili már ott nevetgél a többiekkel. Épp Bandi mellett ült, együtt szürcsölték a büfében vásárolt jeges teát. Ági kedvenc teáját. Amit horgász estéken Bandi hoz neki mindig. Cili nem is a jeges teát szokta venni, hanem az almalét. Mindegy is, Ágicát bánta, hogy késett. Már javában zajlott a nevetgélés, beszélgetés. Az esti sötét bújócskát tervezték, a határokat jelölték ki éppen. A lány is belefolyt a hangulatba, Kingával külön beszélgettek, aztán Juli is csatlakozott, de Cili csak nem jött oda hozzájuk. Hogyhogy? Hisz, ha Ágica külön van a barátnőkkel, Cili is megjelenik egyhamar. Furcsa volt, hogy nem jön. Csak Bandi körül legyeskedett és a többi fiúval flörtölt feltűnően. 

-Jaj, Ági, hagyd már! – vigasztalta Kinga – Cilike már csak ilyen, hisz tudod. 

-Tudom, épp ez bánt. Egész nap nem szólt hozzám. Tudod, én szeretem Cilit, az egyetlen húgom. De néha annyira nem értem őt. Ha valami bánt, én mindig elmondom neki őszintén, úgy, ahogy érzem. De ha neki baja van, képes hetekig undokul viselkedni, tartja a távolságot és csak érezteti velem, hogy valami nem oké. 

-Hát, Cili az már csak Cili – mosolygott Kinga -, ne vedd a szívedre! Majd kiderül, mi a baja. 

-Nem csak ez van… 

-Hát mi? – kérdezte Juli és Kinga egyszerre. 

-Elmegyünk jeges teáért? – kérdezte Ági jelezve a csajoknak, hogy mesélni valója lenne külön, csak nekik. 

A büfé asztalkánál aztán megeredt a nyelve, és maga sem értette, miért, talán Cili Bandival való kacér flörtölése miatt, de mindent elmondott az érzéseiről a két lánynak. A két barátnő meglepődve hallgatta Ágica monológját. Aztán mikor a lány segélykérően pillantott feléjük, egy kicsit gondolkodóba estek. Először Juli törte meg a csendet. 

-Figyelj csak, Rókica. Ha ennyire jó barátok vagytok, szerintem lehetsz őszinte vele. Én nem félnék a helyedben, hogy elveszítem a barátságát. Andris nagyon intelligens, érett fiú. Attól, hogy az érzéseidet bevallod neki, bárhogy is alakul kettőtök kapcsolata, a barátságotok még megmaradhat. Velünk is így volt Kristóffal. 

-Én meg azt mondom, hogy te teljesen bele vagy zúgva! – hajolt egészen közel Ágicához Kinga. – És ez nem semmi! Ha belém ilyen szerelmes lenne egy értékes, kedves fiú, hát én nagyon megtisztelve érezném magam. Szerintem beszélj vele. Mi hallgatunk, mint a sír, tőlünk nem tudja meg. De tőled meg kell, hogy tudja! 

-Azt mondjátok? – csillant fel a félszeg remény Ágica szemében. 

-Azt! – vágta rá Juli. 

-És hogy mondjam el? 

-Hát… ahogy van! Horgásszatok, legyetek kettesben és vegyél egy nagy levegőt, aztán mondd el neki, mit érzel iránta! Menni fog, kislány, szuper vagy! – simította meg kedvesen Ágica karját Kinga. – De most már gyere, menjünk vissza, feltűnően hosszú ideje eljöttünk, meg aztán Cili is mindjárt megjelenik – nevetett a lány. 

Aznap este a bújócska alatt Cilike el nem szakadt Banditól, együtt osontak, együtt bújtak, sutyorogtak, Cilike kihívó pillantásokat vetett a fiúra, amit Ági világosan látott, ám Bandi látszólag kevésbé vett észre. Áginak fájt ez a helyzet, nem tudta mire vélni húga viselkedését. Nem is élvezte a játékot. Éjfél körül véget ért az osonós bújócska, hazafelé szállingóztak a balatoni barátok. A másnapi bicajos kiruccanás tervezgetése közben el-elmaradoztak a brancs-társak, mindenki betért a saját nyaralójába, puszik, pacsik csattantak, a szerelmes párok lopott csókot váltottak. Végül kettesben maradt a két nővér, úgy tartottak hazafelé a szép, Hattyú utcai fehér házba. Feszült csönd volt, mintha betonozva lett volna köztük a levegő. Ági nem bírta ki, hogy némán menjenek hazáig. 

-Mi volt ez, Cili? 

-Mi mi volt? – kérdezett vissza a lány értetlenül.

-Hát ez… Bandival? Meg hogy nem szóltál hozzám egész nap? 

-Hát semmi. Ugyanolyan voltam, mint mindig. 

-Ne mondd már! Ismerlek, tudom, hogy valami bajod van. Ki vele! Mi bánt? 

-Nem bánt semmi – mondta hidegen Cili. Nem nevetett, nem incselkedett, nem volt kedves, mint egész este az összes fiúval. Távolságtartó volt. 

-Hát pont ez a baj, látod? Ez a hideg elutasítás. Nem mondasz el semmit – fakadt ki érzelmesen Ági.

-Te se nekem! – vágta rá Cili. 

-Mégis mit nem mondok el? 

Cili arcán gúnyos vigyor jelent meg. 

-Mi van, Cili? – állt meg most Ágica. – Egy tapodtat sem megyek addig tovább, míg el nem mondod, mi bajod tulajdonképpen!

-Jó, ha tudni akarod, akkor tetszik nekem Bandi. És ezt holnap meg is fogom neki mondani. 

Ágicának mintha egy pillanat alatt jéggé fagyott volna minden porcikája. Micsoda? Pont Bandi? Hogyhogy? Mi ez az egész? Az ő Bandija? 

-Valami baj van? – kérdezte érzéketlenül Cili, és még mindig ott csücsült a szája szélén az az undok mosoly.

-S..semmi, csak nem is sejtettem,  hogy így érzel – dadogta halkan a lány. 

-Hát nekem is sok meglepetésben volt ma részem, elhiheted – rántotta meg vállát Cili és sokat sejtető pillantást vetett dermedt nővérére – Na, hazamehetünk végre? Fáradt vagyok. 

Hiába Ági próbálkozása, hogy megbeszéljék a dolgot, némán mentek hazáig, és bár egy szobában aludtak, nem beszélgettek elalvás előtt sem. Ági úgy érezte, nincsenek meg a megfelelő szavak. Cilike pedig mint aki jól végezte dolgát, befordult a fal felé és aludt reggelig. Nem volt mély érzésű, ritkán tudta átérezni mások fájdalmát. Más volt, mint a nővére. Nagyon más. 

Ági korán ébredt, az ágyában üldögélt egy bögre tejeskávéval. Nem is aludt sokat. Ki más járt volna a fejében egész éjjel, mint Bandi és Cili. Meg az egész helyzet. Meg a saját esetlensége és félelmei. Hogy nem tud fára mászni, mert egyszer-kétszer próbálta, de leesett, el is tört a keze, azóta sem próbálta újra. És hogy Cili úgy mászik a fára, mint egy kecses puma. És hogy nem annyira tud részt venni a fiús erőpróbákban, mert ügyetlennek érzi magát. És az is. Bezzeg Cili, fel tudja hívni magára a figyelmet, mert erős, fürge és fiús, közben meg annyira csinos és bájos, és gyönyörűek a szemei. És annyira mai szépség, és mindenkinek tetszik. Nem is kell tennie semmit, máris tetszik a fiúknak. Tuti, hogy Bandinak is. És hogy rúghatna ő labdába a saját húgával szemben? Hogy is versenyezhetne a kishúgával? Nem, ő ilyet soha nem tenne. Szereti Cilit, olyan sok közös élmény, olyan sok boldog nyár és iskolai küzdelem fűzi őket egybe, és ők ketten mindig cinkosok voltak – persze, amikor nem vitatkoztak -, és voltak közös titkaik is. Ez mindenek felett való. Neki kell hátrébb lépnie. Ha Cili Bandit szereti, és Bandi is Cilit… hát igen. Ebben még nem lehet biztos, még nem tudja, Bandi hogy érez. De ha kiderül, hogy a fiúnak is Cilike tetszik, ő nem áll a boldogságuk útjába. 

Cili kényelmesen nyújtózott az ágyban. Lassan nyitogatta tengerkék szemeit. 

-Szia, Tündérke! – köszöntötte kedvesen kishúgát Ági.

-Hogyhogy így hívsz? – kérdezte Cili halvány mosollyal az arcán, meglepődve. 

-Mert tudod, hogy szeretlek. Történjen bármi, viselkedj bárhogy, a kis húgom vagy. Nem haragszom a tegnap estéért. 

-Jaj, ne kezdd már megint! – ült fel ingerülten Cili. – Nem kell előadni a tökéletes mártírt. Neked is megvannak a magad kis titkai. Tudom! Írod a naplódat.

-Hát már az is baj?! Én csak kedves akartam lenni, Cili! De….aaaaaah! Veled nem lehet! – haragudott meg Ágica és felpattant az ágyból, majd kiszakadt a teraszra nyitva hagyva maga mögött a szobájuk ajtaját. 

Kinn a teraszon leült egy fehér műanyag székre. A teraszon épp meggyet fejtett nagymama. Kedvesen mosolygott. Mindig olyan megnyugtató volt a mosolya. A reggeli napfény körberagyogta a frissen meszelt terasz falát, a régi, mintás burkolatot és nagymama arcát. 

-Megint összekaptatok valamin, csillagom? – kérdezte mosolyogva.

-Igen. Cili olyan furán viselkedik. És nem lehet vele normálisan megbeszélni a dolgokat – panaszkodott duzzogva Ági. 

Nagymama nevetett. 

-Mintha csak kis iskolások lennétek! Pont ugyanígy viselkedtetek kicsi korotokban is.  

-Köszi, Nagyi. Ezzel nem segítettél – dohogta Ági. 

-Hát… ha azt szeretnéd, hogy béke legyen, legyél te az okosabb! – mosolygott nagymama. – Fejtesz velem egy kis meggyet? 

Olyan kedvesen tolta Ági elé a meggyes tálat, hogy a lány nem tudott nemet mondani. Beszállt a magozásba. Jó kis szörpi lesz meg lekvár. Mamánál jobbat senki nem csinál. Ahogy peregtek a meggyek a lány ujjai közt, úgy pergett el a haragja is. Nem sokára Cili is megjelent álmosan, kócosan, nyuszis hálóingben. Olyan kislányos volt, olyan édes, olyan bájos, hogy Ági nem tudott távolságot tartani. Rámosolygott a kis húgára, aki leült az asztalhoz. Együtt fejtették a meggyet hárman, nagymama és unokái. Jót beszélgettek, nevettek, nagyi mesélt a régi időkről, a papáról, hogy hogyan ismerkedtek meg, és arról, hogy csinálta meg cukros vízzel és bársony szalaggal minden nap az osztálykiránduláson a haját tökéletesen még azelőtt, hogy felébredtek volna a gyerekek. És hogy mindenki azt hitte, fodrásznál járt… pedig dehogy is. 

 Bár minden nap ilyen felhőtlen és vidám lenne, gondolta Ágica. 

A délutáni biciklis kirándulás gyülekezőjénél Ági titkon megint Bandit leste, hátha egymás mellett tudnak majd tekerni. De se Cili, se Bandi nem jött el a találkára. Már induláshoz készülődtek a barátok, Ági pedig egyre idegesebb volt belül. Miért pont ők ketten hiányoznak? Cili egyetlen szót sem szólt arról, hogy ma nem jön. Most fogja neki elmondani! Biztos, hogy most, gondolta. Úgy érezte, menten elájul. Annyira szerette ezt a fiút, annyira ragaszkodott hozzá, egész évben olyan sokat beszéltek, és minden alkalommal közelebb érezte magához. És most amilyen közel érezte magához lélekben Andrist, olyan nagy volt a fájdalma. Pokolian fájt a tehetetlenség. Juli látta messziről, hogy Ági elsápad. Odatekert gyorsan hozzá. 

-Mi van, Ágica? Rosszul vagy? 

-Nem, csak nem látom Bandit. 

-Ja, nem tudtad? Nem jön. 

Nem jön. Ez a két szó Ági szívébe mart. Félt feltenni a kérdést, mert sejtette rá a választ, de azért mégiscsak megkérdezte. 

-És Cili? 

-Furcsa, hogy nem mondta neked, de ő sem jön… – Juli elhallgatott. Lesütötte a szemét. 

-Mi van, Juli? – szólt ingerülten Ágica. – Mondd, mit tudsz?

-Moziba mennek – hangzott a csendes, vonakodó válasz. 

Ági alatt mintha megnyílt volna a föld. Imádta Bandit, senkit nem szeretett még így. És Cili meg a kis húga. El akart rejtőzni a világ elől. De csak egy könnycsepp gördült végig az arcán. Mindössze egy könnycsepp jelezte, hogy Ági lelke megtört ott mélyen, valahol legbelül. 

-Úgy sajnálom – súgta Juli -, ha nem akarsz, ne gyere, majd szólok a többieknek, hogy el kellett menned. 

-Köszönöm – válaszolta gépiesen Ági, és hazafelé vette az irányt. Záporoztak a könnyei, ahogy a Hattyú utca felé tekert. Fájt a szíve, a lelke. Olyan helyeken fájt nagyon mélyen, amikről addig nem is tudta, hogy léteznek. Ahogy a nyaralóba ért, kivágta a szobája ajtaját, rávetette magát az ágyra és csak sírt, sírt, sírt. 

Mintha érezte volna, hogy ez nem akármilyen mozi, hogy ez bizony egy első randi a húga és a szerelme közt. 

Jól érezte. Cilike megbűvölte Bandit, az ujja köré csavarta a fiút. Kacarászott, ölelgette, puszilgatta, belekarolt, egy célja volt, egy első csókot akart kicsikarni tőle. Sikerült is neki. Bandi a mozi után Cili kék szemeibe szédülve megadta, amire a lány vágyott. Cili mámoros boldogságban nyitott be a szobába, ahol nővérét az ágyon fekve találta. Ágica a fal felé fordulva bámulta a barna tapétát. 

-Mi van, Ágica? Mi a baj? – kezdte könnyedén Cili. 

Ági hiába próbálta lenyugtatni magát a várakozás négy órája alatt, csak a sírást tudta abbahagyni. Fájdalma nem múlt el, és dühöt is érzett, bármennyire nem akart. Lassan, tagoltan kezdett beszélni úgy, a fal felé fordulva, ahogy Cili találta őt. 

-Te, Cili. Te vagy a baj. Azt hiszed, neked mindent lehet, azt hiszed, tiéd a világ. Te mindent megkaphatsz, mert tökéletes vagy, és azt hiszed, én vagyok rád irigy, miközben te hasonlítgatod hozzám folyton magad és versengsz velem. Hát tudd meg, hogy szerelmes vagyok Bandiba – azzal hirtelen felült az ágyon és mélyen testvére szemébe nézett, aki döbbenten hallgatta nővére kimért szavait. 

-Szerelmes vagyok Bandiba. Egész évben beszélgettünk, alig vártam, hogy újra találkozzunk, jobban szeretem őt bárkinél a világon – itt elgondolkodott. – Nem igaz. Nálad és anyáéknál, meg a Nagyinál nem. Ti a családom vagytok, és a család nekem mindennél többet ér. De őt másképp szeretem. Mélyebben. Tudod, én még így soha nem éreztem. Bandi nekem az a valaki, akivel mindent meg tudok beszélni, és aki mellett úgy éreztem, hogy fontos vagyok, hogy megértjük egymást. Hiányzik, ha nincs velem, és szárnyalok, ha kettesben lehetünk. Érted ezt, Cili? 

Cili bólintott. Nem érintették meg különösebben Ági érzései. Talán csak egy kicsit. De túl boldog volt a csókjával ahhoz, hogy Ági fájdalma miatt lemondjon valamiről, ami most olyan izgalmas. A hódítás öröméről. Aztán arra is gondolt, hogy a megjegyzések, amiket Ágica naplójában olvasott saját magáról, azok bizony fájtak neki nagyon. És hogy ezt most Ági nagyon is megérdemli mindazért, ahogy róla gondolkodik és amiket róla leírt. Még nem látta alkalmasnak az időt, hogy előhozza a naplóban olvasottakat, de várta a megfelelő helyzetet. Akkor majd bizony rázúdítja Ágicára mindazt, ami fáj, akkor majd ő is ilyen összefüggően elmondja, és majd akkor ő lesz felül, akkor majd Áginak kell magába néznie. Hiába Ági könnyes vallomása, Cili bizony ezeket gondolta magában, és nővére szavai lepattantak róla. A csókot se mondta el. 

Másnap kora este Ági végre horgászni ment Bandival. A fiú bekopogott a Hattyú utcai házba, hogy Ági otthon van-e, és lenne-e kedve horgászni. Persze, hogy volt. Cili az öbölben napozott a lányokkal. Ez tökéletes alkalom, gondolta Ági. Gyorsan felkapta a botját, a kis székét meg a vödröt és már indultak is. 

-Hiányoztál nekem – kezdte út közben Bandi -, egész évben olyan sokat beszélgettünk. És olyan jó veled beszélgetni. 

Ágica szíve a torkában dobogott. Olyan nehéz volt időt találni kettesben Bandival mióta lejött, már eltelt három nap, és még csak most tudnak először beszélgetni. Úgy érezte, ez most egy vissza nem térő alkalom. És ettől az érzéstől még inkább torokba gombócot szorító érzés kerítette hatalmába. 

-Igen – csak ennyit tudott kinyögni. Villámgyorsan kereste magában a tökéletes szavakat, mondatokat. Hogy is kezdjen bele, hogy is mondja el úgy, hogy ne rontson el mindent. Még Cili nélkül is nehéz lett volna bevallani az érzéseit Bandinak, aki kiskora óta a legjobb barátja, erre még itt a húga is. 

-Tegnap nem jöttél biciklizni, pedig reméltem, hogy együtt tekerünk majd – kezdett bele félszegen a lány. 

-Igen, gondolom tudod, hogy a húgoddal mentünk moziba… – válaszolta a fiú és Ágira pillantott, ahogy a strand felé sétáltak. Ági lesütötte a szemét, nem viszonozta a pillantást. 

-Igen, tudom. Hogyhogy elmentetek kettesben? Mindig együtt szoktunk, többen…

-Cilike hívott. 

-Értem. Gondoltam. 

-A húgod nagyon rámenős – folytatta Andris -, ha akar valamit, azt biztos megszerzi magának. 

-Nekem mondod? – mosolygott Ágica. – És még szép is! – szaladt ki a száján. Aztán utána gondolta, hogy ezt nem kellett volna, de már késő, kimondta. 

-Igen, nagyon bájos, és micsoda kék szemei vannak!

Ahhhh, témánál vagyunk, mindjárt megtudom, hogy össze is jöttek a hátam mögött, gondolta a lány.

-Sose beszéltünk még az ideáljainkról – próbálkozott Ágica -, hogy kinek milyen típus tetszik. 

-Nem. Nem ilyenekről szoktunk beszélgetni. Hanem kábé minden másról, mindenről, ami mindkettőnket érdekel. És én pont ezt imádom benned – nézett ismét a lányra a fiú. Ágica fülét megütötték ezek a szavak. Micsoda? Azt mondta, hogy imád bennem valamit? Ági meglepődve nézett a fiúra. Andris kedvesen mosolygott. 

-Nem akarod letenni a széket? – nevetett. – Megérkeztünk. 

-Ja, de, de, persze – mondta zavartan a lány, és letette kezéből a horgász felszerelést. Még mindig az előző mondat hatása alatt volt, szerette volna, ha Andris beszél még, ha mesél még, ha magukról beszélgetnek egy kicsit. 

-Azt mondtad, hogy ezt imádod bennem? Hogy mindenről beszélgetünk? 

-Igen. Nagyon tetszik. Szeretek veled beszélgetni. És történt valami tegnap, amiről mindenképp akartam beszélni veled. 

Ági szíve megint elszorult. Jaj, csak azt ne! Így akarja elmondani, hogy a húgomat szereti? Én belehalok. 

-Mondd – sóhajtotta halkan. 

-Nézd – kezdte a fiú lassan -, mióta lejöttem a Balatonra, olyan más minden, mint korábban. Mintha megváltozott volna néhány dolog és felgyorsultak volna az események. A húgodról van szó. Én határozottan úgy érzem, hogy tetszem neki, mert valamiért intenzíven flörtöl velem néhány napja. Meg kell hagyni, nagyon bájos, és kedves teremtés. Tegnap elcsábított moziba. Engedtem a csábításnak, tetszett a film is, és jó társaságnak ígérkezett Cilike is. Aztán… – a fiú elhallgatott, látszott, hogy vonakodva beszél a történtekről, de Ágica bíztatására folytatta -…megcsókoltam. 

Ágit mintha villám csapás érte volna. Micsoda?? Két nap alatt elcsavarta ennek a fiúnak a fejét? Az ő Bandija! Az ő legjobb barátja! Hogy tehet ilyet? És mi ez a tempó? Bandi is hibás? Nem. Ismeri Cilit, tudja, milyen, ha valamit el akar érni. A lány próbálta leplezni fájdalmát és feldúltságát. Félig-meddig sikerült neki. De a fiú érezte, hogy Ágit felkavarják a szavai. 

-Rosszul esik, ugye? – kérdezte gyengéden, némi bűnbánattal a hangjában.

-Rosszul – válaszolta lehajtott fejjel a lány. Feltámadt az esti szél, belekapott Ágica vörös fürtjeibe és megcirógatta szeplős arcát, mintha azt súgta volna, hogy minden rendben lesz. Pedig dehogy volt minden rendben. Ágica lelke úgy háborgott, mint a viharos Balaton. 

-Tudom. Már akkor tudtam – sóhajtotta a fiú. 

-Akkor? Tetszik neked a húgom? Miért csináltad? – nézett könnybe lábadt szemekkel Ágica a barátjára. 

-Nem tudom, Rókica – válaszolt a fiú vonakodva -, ott volt a pillanat, Cilike olyan rámenős volt, kifestette magát, a haját is megcsinálta, egész este belém karolt, puszilgatott, és folyton magáról kérdezett, hogy tetszik-e nekem… én nem tudom, hogy történt, én nem akartam, hidd el! 

Ágica meghökkent. Micsoda? Nem akarta? Az a csók nem számít. Bandi számít, és amit valójában akar. Ágica bölcs volt, mindig szeretett ésszerűen gondolkodni, ésszerűen dönteni. Most is ezt az utat akarta járni. 

-Nem akartad? – kérdezte lassan és mélyen Bandi szemébe nézett. Ó, azok a bánatos kutyaszemek, azok a mély, barna bogarak. Ágica elolvadt, ahányszor a fiú szemeibe nézett. De most nem. Most más volt a helyzet. Sorsdöntő kérdésre várt választ. És ha a válasz ‘nem’ lesz, akkor valószínűleg lesz még módja sokszor beleolvadni a fiú tekintetébe. 

-Nem – hangzott a határozott, tiszta válasz -, nem akartam. 

Ágicának fájt a sok flört, fájt a mozi, fájt, hogy nem tudott a randiról, fájt a csók és fájt a beismerés is, de valahogy ez a mondat kicsit helyre tett mindent. 

Ott ültek ketten. A horgászbotokkal babráltak. Andris lassan csalizgatta a horgokat, Ágica egy damilt bogozgatott. Beállt a csönd. Beszédes csönd volt ez, mindkettejüknek sok gondolat kavargott a fejében. Jó lett volna belelátni egymás agyába, de erre ugye nincs mód, muszáj kimondani a gondolatokat, bármily nehéz is sokszor megtörni a csöndet. 

-Tetszik neked a húgom? – kérdezte a lány őszintén, a földet bámulva maga előtt.  Kis csönd, majd kisvártatva megérkezett a nem várt válasz.

-Te tetszel.

Ági nem hitt a fülének. Szókimondó lány lévén ami a szívén az a száján, így hát muszáj volt visszakérdeznie, mert nem volt biztos benne, hogy Andris tudja, mit beszél. 

-Mit mondtál? 

-Jól hallottad. Te tetszel. 

-Ezt most nem értem. Vagyis hogy érted? – nézett a fiú szemébe. András állta a lány tekintetét. Mélyen a szemébe nézett. Szép, kék szemek voltak. Másmilyen kékek, mint Cilike szemei. Ezek bölcs, tiszta kék szemek. Őszinte szemek. Szerelmes szemek. És akkor megértette a fiú, ahogy Ágica szemébe nézett, hogy mit is érez iránta a lány. Hirtelen összeállt benne a kép, egyszerre látta a barátot, a lányt, a nőt, a testvért, és érezte Ágica érzéseit, fájdalmait, rejtett, titkos vágyait. Minden ott volt a szemében. Minden kiolvasható volt egyetlen, mély pillantásból. 

-Úgy, hogy már mondanom kellett volna korábban, hogy milyen fontos nekem a barátságod. 

-Én is így érzek – sóhajtotta a lány megkönnyebbülten. 

-Nagyon szeretek veled beszélgetni, Rókica, és nekem nagyon hiányozna, ha többé nem lennél ott mellettem. Te lettél a legjobb barátom az évek folyamán, de főleg az elmúlt évben. 

-Ennek örülök, mert én is ugyanezt akartam mondani neked – mosolygott Ági. 

-De nem csak a barátod akarok lenni. Tudom, hogy előbb-utóbb elveszíteném a barátságodat, ha nem lennénk örökre együtt, mint egy… – a fiú elhallgatott egy pillanatra. Ági türelmetlenül várta a folytatást, végül Bandi befejezte azt a mondatot, amire Ágica tulajdonképpen hónapok óta várt – …mint egy szerelmes pár. Mert neked is lenne valakid, meg nekem is lenne valakim, de tudom, hogy egymás véleményét mindig tudni akarnánk a dolgokról, és mindig akarnánk egymással beszélgetni. De ez már nem lehetséges, ha párjaink vannak. Akkor már… érted… akkor már ők az elsők.

-Igen, ez így van. 

-Tetszel nekem. Kívül-belül. Pont az tetszik benned, hogy más vagy, mint a többiek. Édesek a szeplőid, és szép a hajad. Tetszik, hogy vörös. És gyönyörűek a szemeid. És igazából nekem tetszik, hogy gömbölyű vagy. 

Ági felnevetett. Nem igazán hitt a fiúnak és vicces volt pont azokra a tulajdonságaira bókot hallani, amikkel nem volt kibékülve.

-Ne nevess. Higgy nekem! Az a tegnapi csók ráébresztett, hogy téged szeretlek. Keserű lett a számban, amint elcsattant. Cilike egy mai szépség, minden fiú utána fordul. De rájöttem, hogy nekem nem a trend kell, hanem az igazi barátom. Aki minden lánynál szebb a világon. És az te vagy, Rókica.

Ági hallgatott. Sok volt ez így egyszerre. A csók, Cilike, aztán meg ez a vallomás. Csak nézte a vizet. A botjaik be voltak dobva, várták a kapást. Jó idő telt már el így csöndben a fiú vallomása óta. Andris nem bírta tovább, halkan feltette a kérdést.

-És mit mondasz? 

Ekkor hirtelen megmozdult a kapásjelző és Ágica ügyesen bevágott.

-Kapás van! – kiáltotta huncutul és Bandira kacsintott.