Ilyen az élet…

Csak annyi terhet cipelj, amennyit muszáj. Ott a sorsod, a körülményeid, a családi adottságaid, amibe beleszületsz, az élet alapból pakolja rád a terheket, amik alól nem lehet kibújni, és ehhez jönnek az egyéb – emberek által pluszban rád terhelt – súlyok. Csomó konfliktus, stresszhelyzet, energiaszívó, fölöslegesen gyártott probléma. Szelektálj, dönts, és csak azt a gondot vedd a nyakadba, amihez valóban közöd van, amit valóban muszáj. A “mindenki gondját megoldom” és “ide nekem a világ baját, majd én hős mártírként hordozom” hozzáállás nem vezet semmi jóra. Ha tudsz jól dönteni egy-egy helyzetben, ez segítség lesz számodra abban, hogy maradjon hely a válladon azoknak a terheknek, amik valóban a tieid. Persze megint az önismeretnél tartunk… tudni, mennyit bírsz, tudni, mik a feladataid az életben, tudni, mi a felelősséged, és eszerint rendezni a kapcsolataidat, az életedet – egy külön odafigyelést igényel. Az önismeret egy folyamat, mely egész életünkön át tart, és mivel változunk, időről-időre újra rá kell ébredjünk saját milyenségünkre. Izgalmas kaland, az már egyszer biztos, és tulajdonképpen semmi más nem kell hozzá, mint figyelem és őszinteség saját magunkkal szemben. Persze tudom, tudom, tudom, sokszor tombol vihar életünk egén – mostanában nagy viharok dúltak az egész világon… pusztító koronás viharok -, és viharos időkben igencsak nehéz a mérlegelés, olyankor az ember nem gondolkodik, elfelejt elemezni, magára vesz sok mindent, többet is, mint amit elbír, mert választása sincs (vagy legalább is azt gondolja, hogy nincs, pedig az igazság, hogy mindig van…) De jó hír, hogy a vihar elmúlik. Ezt tudni kell a vihar alatt is! (Kivéve az Örök Viharok Országát, de ha oda tévednék, én mihamarabb tovább is mennék békésebb világba… ha veled is ez történne, akkor csak állj tovább, mert örök viharban élni pokoli nehéz ám!) Nagy vihar után elcsendesedik a táj, csitul a szél, kiderül az ég. Bár még nedves a fű az esőtől és érezni a levegőben a múló vihart, szakadoznak a felhők, megjelennek az első napsugarak, béke van. Amikor kitisztul az ég, behunyt szemmel mélyet szippantasz a friss levegőből, lehetőséged van átrendezni magadban a dolgokat. Tulajdonképpen én hálás vagyok életem viharaiért, bármilyen nehéz is volt átélni őket, bármennyire is életveszélyesek voltak és bármilyen ócska kis összeeszkábált tulajon kellett végigszenvedjem őket… mert túlélve egy-egy vihart a hősök bátorsága öntötte el lelkem legmélyét, és ha senki nem is látta elkeseredett és elszánt küzdelmemet az életért, én tudtam, mit éltem át, és büszkén húztam ki magam, igen, ezt megcsináltam, és most akkor gyerünk tovább. Vihar után beszédes a csend és átrendeződik a táj. Átértékelődik minden. Hagyom, hadd fújja el a szél mindazt, ami nem az enyém. Leteszek fölösleges terheket, és amint lehajolok, észreveszem a fű közt csillogó kis gyémántot. A fű közt találom, ott, ahol nem keresem és akkor, amikor nem számítok rá… Amikor elengedek, kapok is. Ilyen az élet…