Ez az augusztus csodálatos volt

Drágáim! ♥️ Ez az augusztus gyönyörű volt…
Így írtam róla:

Ez az augusztus gyönyörű. Igen… a mostanában megjelenő új fogalmak – mint amilyen például az általam ma először olvasott ‘klíma szorongás’ -, illetve a már-már közhellyé váló, a mindennapi életünket befolyásoló, alakító tényezők megfogalmazásai – mint ‘pandémia’, ‘oltakozási kedv’, mindenféle számok, adatok, szabályozások – ellenére is ez az augusztus gyönyörű!
Hiszek abban, hogy ha függetlenítjük, vagy legalábbis amennyire lehet, lélekben megpróbáljuk függetleníteni magunkat a körülményektől, akkor meg lehet élni a szabadságot és a boldogságot. Remélem, ez így marad, hozzon a jövő bármit is az emberiség számára… Az oldalam, ahol épp ezt a posztot is olvassátok, ebben a belső függetlenítésben segít rengeteget. Mert hiába is használjuk a mai világban annyiszor az ‘emberi erőforrás’ kifejezést – csak hogy egy újabb kellemetlen fogalmat említsek, mely számomra mindig azt az érzetet kelti, mintha nem is lélekkel teljes emberi lények volnánk, csak egy erőforrásként használható massza, egy arctalan tömeg, amiből energiát lehet nyerni, mint a gépekből, vagy természeti forrásokból -, az embernek igenis van lelke, és ez az a legfőbb tulajdonsága/valósága, ami minden mástól megkülönbözteti. A lélek a valódi, belső, láthatatlan valóságunk, mely vágyja az öröklétet. A lélek élni akar, a lélek érez, a lélek vágyik… jóra, szépre, szerelemre, szeretetre, jót adni, jót kapni, kiteljesedni, előrébb jutni, megtalálni a helyét az életben. Nem a test az, ami erre vágyik, hanem a lélek. Minden cselekedtünk mozgatója a lélek, ami akar valamit… ezért nagyon nem szabadna figyelmen kívül hagyni lelki szükségleteinket, csak a kötelességekre, szabályokra fókuszálva, lélektelen gépezetekké válva gyalogolni előre az életben, kiüresedett, üveges tekintettel… kell az oldalam. Ezt biztosan tudom… ezért itt egy szigetet építek, ami oázis a léleknek… 🙏
Szóval ez az augusztus gyönyörű, mert idén augusztusban megjelent a Borbála gyűrűje c. regényem. Nagy és fontos mérföldkő ez művészi életemben. Hosszú, és jó lett a regény. Nagyon jó. Aki eddig visszaírt nekem, mindenki azt írta, hogy alig bírta letenni, és néhány nap alatt kiolvasta. Ezt akartam! Ilyennek akartam! Nagy boldogság számomra, hogy megcsinálja a történet azt, amiért íródott. Belezártam a lelkem egy darabját, 610 oldalnyi érzelmet, nyomozást, szerelmet… Ez egy szeretnivaló történet tengerparti és párizsi utazással, az idős lelkek múltbeli aromájával, a fiatalok szenvedélyével, kérdéseivel, döntési helyzeteivel… és egy titokzatos küldetéssel, mely azon túl, hogy felkavarja az állóvizet főhősöm, Borbély Petra körül, magával hozhatja még az igaz szerelmet is… Ti hisztek az igaz szerelemben? Na és a szerelemben első látásra?

Regényemet, novellás kötetemet, mesekönyveimet, foglalkoztató könyveimet, színezőimet itt tudjátok megrendelni 👉🏻 www.esztiberzsan.com/webshop 👈🏻
🥰Aki pedig olvasta, kommentel nekem a poszt alá, hogy hogy tetszett, ki volt a kedvenc szereplője, milyen érzéseket hagyott maga után a regény a lelkében? Nagyon kíváncsi vagyok!

Most pedig olvashattok egy újabb részletet a regényből 👇🏻👇🏻👇🏻♥️

Berzsán Eszti // Borbála gyűrűje

“– És? – fürkészte a lány szomorkás arcát Benő bácsi. – Milyen volt újra látni őt?
– Az volt a furcsa, hogy mintha visszamentem volna az időben, újra az a gimis kislány voltam, aki annak idején odavolt ezért a fiúért. Csak azzal a különbséggel, hogy most nem voltam láthatatlan. Észrevett.
– No hát, akkor ennek örülnünk kéne, nem igaz?
– De. Kéne… ha nem derült volna ki egy hónap levelezés és randevúzás után, hogy barátnője van, két éve, aki már majdnem a menyasszonya.
– Ejha – dünnyögött Benő bácsi.
– Ejha bizony. Lilla… Hányszor, de hányszor kívántam, hogy bárcsak az ötödik találkozón összefutottunk volna, amikor még nem volt Lilla… amikor még szabad volt… minden másképp alakulhatott volna…
– Vagy igen, vagy nem… – ingatta fejét az öreg.
– Hát igen… Amikor kiderült, hogy jár valakivel, voltak napok, amikor határozottan azt éreztem, hogy le kellene zárjam ezt a bimbózó kapcsolatot, mert ez volna a helyes. Sokszor gondoltam rá, anyukám vajon mit mondana. Nem volt kérdés bennem, hogy az ő tiszta, egyenes tanácsa az volna, hogy: “Petruskám, tudod te szíved mélyén, hogy mi a helyes. Én nem mondom meg, mit csinálj, tudod, hogy mindig, mindenben melletted vagyok. De azt is tudod, hogy nem lehet sokáig titkolni a dolgokat, és mindig az egyenes út a legjobb.” De ennek ellenére nem tudtam elengedni ezt a lehetőséget. Károlyra vágytam egész tinédzser koromban, meghatározta a gondolkodásomat mindaz, amit iránta éreztem. Ha most vele lehetek, egy kislánykori álom teljesül be, amiről azt hittem, soha nem válhat valóra. Mintha gyógyítaná a lelkem egy mélyen eltemetett, sajgó részét. Ezen kívül pedig rá kellett jöjjek, hogy Károly még azokból az utolsó napsugaras éveimből való, amikor még boldog kislány lehettem, amikor még velem volt az anyukám. Károly a puszta létezésével visszarepít engem az időben és visszahoz nekem egy darabot a múltból. Azt hiszem, hogy bár eddig még magamnak se vallottam be, de még mindig szeretem…
Puklavecz bácsi mélyen elgondolkodott. Kiült a szeme körüli ráncokra az a jellegzetes, idős kori bölcsesség, amit csak a hosszú évtizedek képesek az embernek ajándékozni.
– Vele voltál múlt hétvégén Horvátországban, igaz?
– Vele.
– Ajjjajjjaj, Petruska – csóválta fejét az öregúr.
– De csodálatos volt az a pár nap, Benő bácsi! Egyszerűen csodálatos! – fakadt ki érzelemteljesen Petra. Benő bácsi fel is kapta a fejét erre a nem várt szenvedélyre.
– Életem utazása volt. Soha nem utaztam senkivel így, szerelmes párként. És Károly talpig úriember, udvarias, vonzó, kedves, sikeres, maga a tökély. Olyan élményekkel gazdagodtam mellette a közös három hónapunk alatt, amikre minden nő vágyik. Vacsorázni vitt elegáns éttermekbe, éjszakai sétákat tettünk a kivilágított városban, hosszú levelezésekbe bonyolódtunk, bókolt nekem. Olyan szépen tud udvarolni, mint senki a világon. És amikor először megcsókolt, azt hittem elolvadok. Soha nem éreztem ilyet azelőtt.
– Csak épp menyasszonya van…
– Majdnem menyasszony. De igen. Gyakorlatilag már családtagnak számítanak egymás családjában, és mindkét részéről házasságot várnak tőlük.
– El fogja venni feleségül… – mormogta halkan, szinte csak úgy magának az öregúr. De Petra meghallotta. Füle akár a vadászkopóé, rátapadt Benő bácsi minden szavára, magába akarta szívni az érett bölcsességet. Vágyott a bölcs, szülői tanácsra, amiben olyan rég nem volt része már, közben meg felébredt benne a lázadó, akaratos gyermek is, aki küzdeni akar a maga igazáért.
– Honnan tetszik tudni? – tiltakozott kétségbeesetten. – Mitől ilyen biztos ez? És ha meggondolja magát? Elvégre is ő is ott volt, velem együtt átélte azt a varázslatos néhány napot a tengerparton. Csak mi ketten… csak ő és én… és ha tudná Benő bácsi, miket mondott nekem… És ha meggondolja magát?! – nézett kétségbeesetten a lány az öregre.
Benő bácsi a fejét csóválta.
– Petruska, ha rád nézek, én látom, hogy állnak a dolgok kettőtök közt. Mi másért volnál olyan szomorú, amilyennek még soha nem láttalak az elmúlt három évben?
– Soha nem voltam még olyan boldog, mint múlt hétvégén – suttogta elkeseredetten a lány.
– És soha nem voltál még olyan szomorú, mint ezen a hétvégén – tette hozzá az öreg halkan. – Nem Károly a hozzád való.
– Honnan tudja Benő bácsi? Még csak nem is ismeri!
– De téged ismerlek.”

©BerzsánEszti2021.

#esztiberzsan #akiberajzoljamagátacsillagokközé #írónővagyok #esztiberzsanillustrations #ragyogócsillagazégen #nektekírok #legyélazolvasóm #álmodjatok #borbálagyűrűje #vadonatújregény #jönakövetkező