Elszöktünk

Hihetetlen ez a nyugalom! Vègre! Issza a lelkem a csendet ès a csalàdi harmónia békéjét… és meg kell mondjam, minden pakolásmaratont, közbejövő csavart, utolsó pillanatban, ajtó nyitás előtt földre eső táskát, szétszóródó motyókat és ‘soha nem lesz ennek vége és sose jutunk le a kocsihoz’ érzés leküzdését megérte az, hogy még tegnap elutazzunk – ha már ìgy jött ki a lépés , akkor bizony már sötétben – és ne várjuk meg a ma reggelt. Itt ébredni tényleg minden fáradtságot megér! És a friss levegőn elkortyolgatni a reggeli hideg kakaót, minden fáradtságot feledtet is! És a kislányom reggel azt mondta, mikor megkérdeztem, hogy tetszik neki a házunk: “imádom, imádom, anya!” Kell ennél több? Könnybe lábadt a szemem, ahogy mondta… olyan édes, olyan hálás, olyan boldog!

A Balaton örökre a szerelmem marad, az is volt és az is lesz, mìg élek, és ha ide jövünk, mindig azt érzem: hazaérkeztem. Még nem jártunk lenn a Tónál, mert azt hiszem – ahogy végignézek magunkon -, épp az éves fáradtságot heverjük ki… de ami késik, nem múlik. És tudom, hogy ugyanolyan hűségesen vár engem, ugyanazzal a mindig változó-állandó szépséggel, ahogy teszi ezt 33 éve minden nyáron az én Balatonom. 

És meg kell, hogy mondjam, ahogy most a teljes szabadságot élvezzük épp, hogy jól áll nekünk a tér! Jól áll nekünk a nagy erkély, a két szép szoba, a tágas társalgó és ó igen! Nagyon jól áll nekünk a társalgóval egybenyitott konyhácska, ahol nem elszeparált monoton tevékenység a főzés vagy mosogatás, hanem egy boldog, napfényes családi idill… jól áll nekünk a szünet végre és a nyaralás… annyira jól áll nekünk az élet! Még csak néhány órája élvezzük a környezetváltozás örömeit, de máris be kell valljam magamnak, hogy néhány változás megérett az életünkben – amikről már korábban is tudtunk és -, amiket szerintem örömmel meg is fogunk hozni… 

Magammal hoztam ám mindent, ami kell ahhoz, hogy kifejezzem azt, ami bennem van vagy újonnan fogan a szabadság és pihenés èdes szerelméből… lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de én pont a szabadságban tudok legjobban dolgozni! Ez azért lehet, mert nekem a munkám valójában a kikapcsolódásom, szenvedélyem és legfontosabb kifejezőeszközöm is! (Másképp egyébként szerintem nem is lehet minőségi, értékes alkotó munkát végezni…) Ha nem alkothatok szabadon, néhány nap múlva èrzem, fuldoklom… egy belső vágy vonz minden nap, hogy kihozzak valami újat… szóval én már most hallom belül az ihlet szimfóniáját, érzem, hogy apró szìnes pillangókként szállnak, rebegnek felém az édes gondolatok… csak azért, mert szabad vagyok!

Érdekes átélni nap mint nap, ahogy váltok két valóság közt: a megfogható dolgok, események közt és álomvilágom, a lélek valóságai közt. Ahogy telnek az évek, egyre rutinosabban, egyre ügyesebben hangolódom az ihlet hullámaira, amikor szükséges és amikor csak lehetőségem van rá. És mivel sokszor úgy szükséges, gombnyomásra kreatìv és 100%-osan alkotó leszek – és persze ugyanìgy gombnyomásra anyuka (=problémamegoldó szuperosztag). És ez a kettő sokszor gyakran váltogatja egymást… és akkor sem fagyhat le a rendszer, ha egyszerre kell a kettőnek funkciónálnia… na ez az igazi művészet! 

Itt azonban megáll az idő, és a két valóság egyszerre létezik…

Most behunyom a szemem, és hallgatom a kert hangjait, a babám csivitelését, a falevelek suttogását. Hátradőlök és hagyom, hogy elragadjon a végtelen álmodozás…