November van

kellemes melege átjárja a lelkedet is. Mögötted álmosan nyújtózkodik a lusta, őszi város, hajnal lévén felkelni nem akar még, pihenne egész nap, ha tehetné. Ahogy egy pillanatra megállsz és végignézel a páratlan panorámán, érzed, hogy lelked tágas térre érkezett. Te is a várossal nyújtózol, széltében-hosszában jártatod tekinteted. Innen, a hegytetőről minden parányinak tűnik, az utcák csak tűhegyű ceruzával kanyarintott vonalak, a házak sűrűre kevert akvarellbe mártott ecsetvéggel festett pontocskák, foltocskák. Nincsenek nagy problémák, nem látszanak az autók, az emberek. Csak te vagy és saját szívverésed, mely a rövid pihenőtől most lassul. Bal kéz felől egy kopott padocska hívogat, leülsz a teáddal, hogy megnyújthasd még ezt a tökéletes pillanatot. Elkortyolgatod a látványt, akár az italt, s halványan mosolyogva megállapítod, hogy ezért ma is érdemes volt korán felkelni… 

Ölelés és jóakarat Mindenkinek,
Eszti.