Blog
Nem voltak hülyék a régiek.
2022.01.19
22:05
Nem voltak hülyék a régiek. Mennyire igaz, hogy “emléke szívünkben örökké él”, vagy az, vagy, hogy “aki szívünkben él, sose hal meg”…
Most, felnőtt korom érett évei felé közeledve
kezdenek egyre elevenebben élni bennem nagyszüleim szavai, tanácsai, szinte hallom a hangjukat, ahogy mondják nekem - a kis Eszterkének - a bölcsességeiket, visszajönnek a példáik, tetteik, egyre többször beugrik az ő életfelfogásuk. Ugye azoknál, akik átélték a világháborút, meg akik olyan képlékeny időkben éltek, mint ők, amikor minden bizonytalan volt és ködös, és ahol tényleg csak folyamatos, ugrásra készséggel lehetett figyelni és tájékozódni, azoknál kifejlődtek bizonyos biztonsági vevőkék, mint egy hatodik érzékszerv. Erős volt a megérzési faktoruk, figyelték a jeleket, a híreket, és ha kellett, léptek, hogy mentsék, védjék a családjukat, az életüket.
De most mondok valami nagyon érdekeset…
Hiába a fejlett világ, amiben élünk, a nyugati civilizáció, hiába csörgedezik ereinkben az internet és a közösségi posztolás napi kedve/kötelessége/kényszere, hiába van az, hogy a repülőgép és a legújabb vonatok sebessége miatt alig érezzük a hatalmas távolságokat, és a világ másik vége két másodpercre van, csak egy hívást kell indítani, vagy be kell lépni a messengerbe, hiába tudunk barátként beszélgetni más országokban élő vadidegenekkel, hiába válik minden elektromossá, és tűnik sérthetetlennek ez a modern világ, hiába érezzük vagy hisszük, hogy az egész kultúra és társadalom, ami felépült körülöttünk, végtelen szabadságot ad az egyénnek, a mai kor legalább olyan felkészült hozzáállást, előrelátást, körültekintést követel(ne) meg mindenkitől, mint a nagyszüleink kora.
Sokat gondolkodom, figyelek a világ történéseire fél szemmel-füllel, és bár sose szerettem különösebben a nehéz puzzle-ket, mégis összerakom magamban a nagy kirakóst, mert az életünkről - a miénkről, és a kicsikénk jövőjéről - van szó. És szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Mármint korunk kirakósának rakosgatásával. Hopp egy váratlan világjárvány, bezár minden, leáll a világ, közben felerősödő klímaválság, egyre hangosabb figyelmeztetések, most az elektromos áram kimaradásáról szóló hírek röppentek fel - ami gyakorlatilag az egész mai élet alapja, mert se közlekedni, se fizetni, se dolgozni, se kommunikálni, és szinte semmit nem lehet csinálni nélküle -, és szerintem jön még más is. Nem vagyok vészmadár! Ezeket a cikkeket nem én írom, a hírek nem tőlem származnak, én csak ugyanúgy beléjük botlom, hallom, látom őket, mint bárki más rajtam kívül, sőt, én mindennek alaposan utána olvasok, kiszimatolom az igazságot a sorok közül - mert ugye tudjuk, hogy vannak nagy blődségek is, de vannak elhallgatott információk is, tehát okosan és fenntartásokkal kell kezelni mindent, de mégis nyitottan és bölcsen. Nehéz az egyensúly, igaz? Tudjátok, megint a régiekkel jövök, de náluk van az igazság: “az arany középút az igazi”. A hírekhez is így kell állni. Szóval én csak figyelek. És azt mondom, hogy nem pánik az, amikor az ember előrelátó. A “jobb félni, mint megijedni” mondás pont erről szól: ha előrelátsz, feltérképezed, mi várható, abból még nincs baj, sőt, akkor a váratlan helyzetek már nem is lesznek annyira váratlanok, készültél rá, elmarad a pánik, ami megbénítana, és tudsz józanul, higgadtan cselekedni. Az ember mindig attól fél, amit nem ismer, vagy ami váratlanul, hirtelen tör rá. Ezt meg lehet előzni, ha figyelünk. Ez persze nem csak pillanatnyi állapot kell legyen, hanem véleményem szerint egy bölcs, érett életforma.
Ne kérdezzétek, hogy lettem ilyen…! Talán az anyaság. Sőt, biztos. Tigrissé tett. Élesebb szemeket, jobb szaglást, jövőbe látást ajándékozott nekem. Kell, hogy védjem a kis tigriskölyköt. A figyelem ösztön és szükséglet. Joli mama mindig azt mondta: “a VANtól nem kell megijedni”… hányszor, de hányszor hallottam a szájából, amikor elraktuk nyáron a barack és szilva lekvárt télire, megcsináltuk a ribizli, meggy és málna szörpöket a kert terméséből, és én sokalltam az egész kis konyhát beborító befőttes üveg-tengert. Gondoljatok csak a saját nagyszüleitekre: biztos, hogy eszetekbe jut egy kis kamra tésztával, konzervekkel, kolbásszal, befőttekkel, rizzsel, liszttel, ásványvizes palackokkal. Ugye?
Hát nem véletlen! Aki túlél egy háborút, egy hadifogságot, az soha nem felejti el, hogy mindig legyen otthon egy-két heti tartalék. Abból baj nincs. Eláll, lassan elfogy, veszünk helyette újat, az megint eláll… de ha baj van, akkor ott van, és van mihez nyúlni.
Megdöbbenek magunkon, hogy nekünk az első ilyen nagyobb tartalékolásunk az első korona karantén idején volt. Akkor se vittük túlzásba, két heti tartalék volt itthon… de emlékszem, akkor gondoltam arra először, hogy végülis ha van itthon, abból nem lehet túl nagy baj. Előtte is volt ez-az a kis kamrában, de nem úgy, mint a nagyszüleimnél.
Most azt mondom: nagyivá kell válnom! Igen! Hiába nincs már itt velem a mindennapokban Joli mama, Gyuri papa, Ági mama, le kell hunynom a szememet, mély levegőt kell vennem, és hallgatnom kell a belső hangra, ami súgja, hogy mikor mi a helyes lépés! Át kell vennem a helyüket, bölcsességüket megtartani, tanácsaikat megfogadni, és olyanná válni, mint a régiek. Ez a túlélés záloga. Igen, ebben a modern és biztonságosnak látszó világban is pontosan ez a túlélés záloga.
Mivel mi a város szívében élünk, a városi létről beszélek első sorban, hogy itt hogy lehet körültekintő az ember… mert szerintem a vidéki önellátóbb, talán függetlenebb élet egyre ideálisabb a szabadság tekintetében… viszont akinek ez nem adatik meg - még -, annak a városban is kicsit élesebb ésszel, fürgébben, figyelve, okosan kell lavírozni. Ilyen világ ez.
Legyetek előrelátóak, leleményesek, felkészültek, de ne pánikoljatok! Hírek jönnek, hírek mennek, röpköd minden a fejünk felett, mostanában már mindig van valami hír, ami félelmet kelt, ami ijesztő, ami rettegésben akar tartani. Nem szabad hagyni, hinni, bízni kell, erősnek kell lenni, szíveinket vaspántokkal megerősítve, acélos tekintettel, bátor lélekkel kell a holnap elé nézni. Voltak ezen az őszön furcsa viharok, villámlásnak tűnő, félelmet keltő, eddig nem tapasztalt villogások is az égen, meg volt sok minden más is a koronavírus mellett, hallani mindenfélét, hogy mi várható, például majd napkitörések, meg mindenféle ingadozások, kontinens, meg világméretű hiányok, és persze sok mindenről nem is tudunk, ami épp történik vagy készülődik… így felkészülni előre mindenre úgysem tudunk.
De felvehetjük a régiek hozzáállását, magunkra ölthetjük, mint egy kabátot, beszerezhetjük, ami kell, ami esetleg nincs otthon, és felkészülhetünk arra, hogy mindig felkészültek legyünk… ez nem pánik, ez a régiek bölcsessége. Tartalékolni, félretenni úgy az anyagiakat, mint az élelmet, ez is bölcsesség. Spórolni, vigyázni, megőrizni az állagot, megjavítani, nem eldobni, ha valami elromlik, ez is a régi attitűd.
Ám a fizikai hozzáállás mellett a lelki talán még sokkal fontosabb, mert az ember leginkább lélek!
Bármi is van, legyetek erősek, bátrak, és mindezek mellett legyetek boldogok, és éljetek, ne csak túléljetek, ne csak átrohanjatok az életen!
Az élet soha nem volt könnyű, soha nem lesz könnyű, arról szól, hogy tele van váratlan fordulatokkal, megoldani való feladatokkal, rejtélyekkel, kérdőjelekkel, meglelt válaszokkal, folyton változik és alkalmazkodásra kényszerít… mert ez maga az élet. Ha ez nincs, akkor élet sincs. Szóval még ezekért a nehézségekért is hálásak lehetünk, mert ahogy ezek, úgy a ráncok is az arcunkon azt jelentik, hogy élünk, hogy itt vagyunk!
És tudjuk azt is, hogy a nehézségek mellett azért szépséget is találunk életösvényünkön, ha meg akarjuk látni! Én speciel a szépségekért élek. Mint egy kaland-társasjáték, megyünk folyamatosan előre, lépjük a lépéseket, váratlan veszélyek és feladatok várnak ránk a következő állomáson, de aztán mindig kapunk valami csodálatosat is. És én ezeket gyűjtöm a kis kosárkámba…
Szóval a lényeg, hogy néha álljatok meg egy-egy pillanatra, hogy megéljétek, ami körülvesz titeket, mert minden perc ajándék, mit együtt tölthetünk szeretteinkkel! És ez is régi attitűd… 
Jönnek az ünnepek, készüljetek szívvel, lélekkel, mert békés, szép karácsony közeleg…
Ölelés és jóakarat Mindenkinek,
Eszti.