A százhuszonhatos szoba


Éjféli novellák 5.

A zongorista szerelmes melódiákat játszott. Hajnali fél kettő volt. A hotel bárjában egy-két fehér abroszú asztalnál gyertyafény és néhány boros pohár mellett üldögéltek a vendégek. Hallgatták a zenét. Itt-ott finom nevetgélés, incselkedés, röpke csókok. Az egyik félreeső asztalnál egy fiatal nő ült. Hosszú barna, lágyan hullámos haját babrálta, melyet fél oldalra húzott s így látni engedte tökéletes nyakát, vállait, bőrét. Mélyen kivágott hátú fényes, vörös, szatén ruhája szorosan ölelte körbe karcsú testét. Egykedvűen ült és hallgatta a zenét. Szemmel láthatóan egyedül volt, nem várt senkire. Egy távolabbi asztalnál szintén magányosan borozgató sármos, ötvenes férfi figyelte őt. Elegáns, fekete öltönyt viselt, haja frissen nyírt, őszes. Gazdag üzletember volt, sikeres ingatlan fejlesztő, két nap múlva már úton Amerikába. Egyre csak a nőt nézte, formás, hosszú lábait, kecses lábfején az apró lakk bőr tűsarkút, ahogy játszottak rajta az éjszakai bár fényei. 

Egy ideig így ültek mindketten, hagyták, hogy lelküket simogassák a lágy dallamok és csak teljen lassan az idő. Aztán egyszer csak felállt a férfi és félig tele boros poharával a kezében a vörös ruhás nő asztalához sétált. 

-Szabad ez a hely? – kérdezte.

-Szabad – mondta kacér mosollyal a nő. A férfi leült a másik székre. Az asztalra könyökölve közelebb hajolt a nőhöz és mélyen a szemébe nézett. A nő állta a férfi tekintetét. Nem egyszer volt már része egy éjszakás kalandban, körülbelül tudta is, mi következik ezután. Tetszett neki a férfi külseje, ápoltsága, eleganciája, mindig is vonzónak találta az öltönyt, a fehér inget, a csokornyakkendőt. Ma este nem kifejezetten kalandra vágyva jött ide a bárba, inkább csak kiengedni a fáradt gőzt. Nem rég érkezett haza külföldről, jól esett a pihenés, a kikapcsolódás, a luxus semmittevés barátnők, ismerősök és mindenféle elvárás nélkül. De ha már így alakult, ha megszólította egy szemmel láthatóan gazdag, szexi férfi, miért is lökné el magától a jót. Belement a játékba. Nem szóltak egymáshoz, de a férfi az asztal alatt közelebb tolta a lábát a nőéhez, összeértek. A nő nem húzódott el, hanem viszonozta az érintést. A felszínen, az asztal felett csak szemeztek, a nő kihívóan mosolygott és lassan kortyolt a borból. A férfi nézte. Gondolatai nem kavarogtak, nem szárnyaltak sebesen, ahogy mindig szoktak. Sok pohár bor után bódultan állt az idő. Nem akart kapcsolatot. Nem ezzel a nővel. Nem számított többre, mint egy forró éjszakára. Egy röpke, színes órát akart, amire majd visszagondolhat a jövőben, ha épp kedve tartja. Nem akarta megismerni, nem akart róla semmit megtudni, elég volt neki a külseje és csak annyit akart, amennyit a nő is. Érinteni, birtokolni, aztán elfelejteni egymást. Ez volt az egészben az izgató: a felelősség nélküli, kötetlen, ismeretlen kapcsolat és a tüzes, vad érzések egy gyors egybeolvadásban bármiféle folytatás nélkül. A férfinak is volt rutinja már ebben és a nőnek is. 

A nő egyszerre megszólalt érzéki, mély hangon. 

-Százhuszonötös szoba. Ott várlak tíz perc múlva. 

-Rendelek pezsgőt – válaszolta a férfi kalandra szomjasan.

A nő felállt és légiesen a lift felé indult. A férfi utána fordult, megnézte finoman ringó csípőjét, formás alakját, majd kiürítette utolsó boros poharát. Fizetett. 

A liftből kiszállva két pezsgőspohárral és egy üveg kiváló pezsgővel a kezében, a hotel vörös szőnyeggel borított csillogó folyosóján haladva nézte a szoba számokat. Százhuszonkettő, százhuszonhárom, százhuszonnégy, százhuszonöt, százhuszonhat. Itt megállt. Százhuszonhat. Ez lesz az. Ezt mondta a nő. Jó néhány pohár ital után lassabban fogott az agya és egy leletnyit bizonytalan volt, százhuszonöt vagy százhuszonhat? Nem, nem, az első az igazi, gondolta, és bekopogott a százhuszonhatos szoba ajtaján. Semmi válasz. Megpróbálta az ajtót. Nyílt. Biztos nyitva hagyta nekem, gondolta. 

A férfi belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Egy időre kizárta a valóságot.

A szobában derengő félhomály uralkodott és néma csend. A két függöny közt a hatalmas ablakon át beszüremlett a holdfény. 

-Szobaszervíz, kisasszony! – suttogta a férfi. 

Semmi válasz. 

-Halihó, megjöttem – szólt kicsit erőteljesebben.

Hirtelen megmozdult a paplan. Aztán ismét csend. A férfi közelebb lépett az ágyhoz. A nőt nézte a takaró rejtekében, közben egy mellékes mozdulattal letette a poharakat és az üveget a kis asztalra a fal mellett. 

-Máris alszol? – súgta.

Hirtelen felült a nő az ágyban. Riadt tekintettel nézett az ágya mellett álló idegen, öltönyös, csokornyakkendős férfira. A holdfény megvilágította egy sávban. Kellemes volt az arca. Megnyugtatóak a szemei, őszes a haja. 

-Ki maga? Mit keres a szobámban? Hogy jött be? – kérdezte a nő hangosan és maga elé húzta a paplant. 

-Szobaszervíz, nyitva hagytad nekem az ajtót, meghoztam a pezsgőt, amit rendeltél, gyönyörűségem.

-Nem rendeltem semmit. Ki maga? 

-Ó, értem, hát, így is játszhatjuk – mondta félhangosan a férfi és egészen közel lépett az ágyhoz. Leült. A nő ösztönösen arrébb húzódott. A férfi gyöngéden végigsimította a nő arcát. Puha volt a bőre, ívelt az álla. A nő furcsállta a helyzetet, de nem vonakodott. Olyan selymes volt ez az érintés, olyan váratlan és kellemes. Négy éve nem ért hozzá senki. Négy év olyan hosszú idő. 

-Mit keres itt? Biztosan emlékszem, hogy bezártam az ajtót… – suttogta most a nő és belenézett a férfi szemeibe. Közel volt egymáshoz az arcuk, így a sötétben is látta a csillogó, zöld szempárt. 

-Téged, hozzád jöttem. Egyetlen éjszakára. Egyetlen éjszaka, semmi több – válaszolta gyengéden a férfi. 

S habár a férfi gondolatai most semerre nem csapongtak, csak várta a beteljesedés pillanatát, a nő fejében annál inkább cikáztak a különféle érvek pro és kontra. Soha életében nem volt még egy éjszakás kalandja, simán kipenderíthetné innen ezt a fickót, hiszen ‘me too’ meg miegymás! És nem is tudta magát soha elképzelni egy ilyen szituációban. De annyira vágyik egy igazi érintésre, egy forró éjszakára, olyan rég nem volt benne része. És ott a gyerek, felelősséggel tartozik, egyedül neveli, egy anya nem tesz ilyet. Hogy néz majd másnap a tükörbe? Holnap konferencia. Még csak világosban sem látta ennek az embernek az arcát, azt se tudja ki fia-borja, egy egyszerű pincér, aki valószínűsíthetően el is tévedt, hiszen nem vele beszélte meg ezt a kis légyottot. Világosítsa fel? Mondja, hogy nem őt keresi, hogy rossz a szobaszám? 

-Elképesztően gyönyörű vagy. 

-Micsoda szavak… hisz még csak nem is látott engem – mondta lassan, félhangosan a nő a férfira bámulva. Valahogy nem jött ki a száján a helyreigazítás, habozott bármit is mondani. Erőt vett rajta egyfajta izgalommal vegyes kíváncsiság, szíve legmélyén azt akarta, hogy magával sodorja az ár és megtörténjen az, ami elrendeltetett erre az éjszakára. 

-Így igaz, gyönyörű vagy – suttogta a férfi és a nő ajkához hajolt. Finoman megcsókolta. A nő meglepődött, de nem tiltakozott. Tetszett neki a férfi illata. Érezte rajta a bort is, de valami nagyon finom, fűszeres illatot is. A kelet illatát. Az egész annyira természetes és közben pedig elképesztően bizarr volt. Mintha csak egy álom lett volna, egy szenvedélyes, titkos álom, amit az ember még elpirulva sem mer elmesélni barátnőinek, hanem inkább megtart magának. Úgy döntött, nem gondolkodik, hanem egyetlen éjszaka ébren álmodik. A következő csókot viszonozta. Szenvedélyes volt az a csók, a nő belecsókolta minden magányát és fájdalmát és ott volt benne a férfi minden lüktető vágya is. Az éjszaka közepén egymásba fonódva adták-vették a hosszú, titkos csókokat a fehér paplanos, tiszta ágyban. Nem kellett szó, nem kellett más, csak az ösztönös érintés, elég volt ma éjjel az ősi vágy. A nő érezte, hogy egész teste forróságba öltözik és a férfi minden érintését éhesen várja. A férfi jó szerető volt. Tudta, hogyan kell felszítani a tüzet, és hogyan kell életben tartani mindaddig, míg majd a kellő pillanatban lecsitítja azt. Csak a Hold látta, mi történik a százhuszonhatos szobában. Nézte őket az ablakon át. De kegyes volt hozzájuk, s hogy ne maradjon szemtanú, kis idő múlva magukra is hagyta a két magányost, hadd éljék át egyszer a varázslatot, és szürke felhőpaplanba burkolódzva pironkodva elfordult. 

Eközben a százhuszonötös szobában hiába várta a vörös ruhás nő alkalmi partnerét. Eltelt már egy óra. Várta a férfit is, a pezsgőt is, hát legalább a pezsgő legyen meg, telefonált érte. Néhány perc múlva kellemes külsejű, izmos, fiatal szobapincér kopogtatott. A nő beengedte. Hirtelen ötlettől vezérelve borravaló helyett átkarolta a férfi nyakát és szájon csókolta. A meglepett pincér tiltakozni akart, de nő megismételte a csókot. Vörös rúzsa nyomot hagyott a férfi ajkain.

-Maradsz egy pár percre? Nem bánnád meg!

-Barátnőm van – hebegte a fiú. 

-Nekem is van barátom – válaszolta a nő. – És? Senki nem tudja meg. 

Lebbent a függöny, finom szellő járta be a szobát a nyitott ablakon át. A Hold szürke homályba burkolódzva pihent, nem látott hát semmit. 

Fél óra múlva a pincér fiú ingét rendezgetve, haját igazgatva, lopva távozott a százhuszonötösből.

A százhuszonhatos szoba ajtaja zárva maradt. 

Reggel a nap arany sugarai ragyogták be a szobát a függönyök résén át. A széken a levetett zakó, ing, a földön szétdobált cipők, csokornyakkendő, és a csöpp, fekete selyem hálóing árulkodott a szenvedélyes éjszaka titkairól.

A magányos üzletember és a magányos anya egymást átölelve aludt békésen az ágyban. Olyanok voltak, mint két ártatlan gyermek, akik mit sem sejtenek a szenvedélyről, a valódi fájdalomról, az élet nehézségeiről, terheiről és a felnőttek titkairól. Lassan ébredeztek, előbb a férfi nyitotta ki a szemeit. Néhány másodperc kellett hozzá, hogy összerakja az éjszaka történteket. Körbenézett a szobában. Úúú, a fejem, gondolta és hátra simította csapzott haját. Aztán jobbra nézett, maga mellé. Ott aludt a nő békésen. A nő… a nő. Ez nem az a nő, hökkent meg egy pillanatra. De hogyhogy nem az a nő? Ahh, mégis a százhuszonötös volt. A fejét fogta. Aztán egyszerre elé tolultak az éjszaka képei. A nő gyönyörű szemei, hosszú, puha haja, hihetetlen vágya, ami minden mozdulatában érződött, tökéletes formái, halk sóhajai… nézte, ahogy alszik. Tüneményes volt és békés. Mint egy angyal. Szőkésbarna vállig érő haja kuszán terült el a párnán, vékony karjait arca alá támasztva aludt a fal felé fordulva. A takaró félig fedte csak testét, egész háta meztelen volt. Édes ez a nő, gondolta a férfi. Olyan más, mint az este megismert százhuszonötös. Végigcirógatta a nő hátát. A nő megmozdult. Nyújtózkodott, kinyitotta a szemét. Hunyorgott a reggeli fényben, míg megszokta a világost. 

-Jó reggelt – mosolygott. – Hát te még itt vagy? Nem kell dolgozni menned?

-Nem – mosolygott vissza a férfi. – Jó reggelt! Gyönyörű vagy – és kiigazított egy  hajtincset a nő arcából, hogy lássa a szemét. 

A nő felült az ágyban. 

-Tulajdonképpen hogy jöttél be az éjszaka? És ki vagy te? – arra gondolt, muszáj megtudnia legalább ennyit egy ilyen őrületes éjszaka után. 

-Nyitva hagytad az ajtót. 

-Biztos, hogy véletlen volt… emlékszem, hogy odamentem bezárni. 

-Örültem, hogy nyitva van – mosolygott a férfi. A nő is mosolygott. Elevenen élt bennük a tökéletes éjszaka minden vad és forró pillanata. 

-Reggelizünk együtt? – kérdezte a férfi. – Ott beszélgethetnénk egy kicsit.

Maga sem tudta megmagyarázni, miért, de úgy érezte, szívesen megismerné ezt a nőt. A nő is érezte ezt a vonzalmat legbelül és igent mondott. Két nem túl egyszerű élethelyzet, két teljesen kialakított életforma. Mindkét oldalon gyerek. Most mégis megmozdult valami két ember közt.

A férfi saját szobájába távozott, ott zuhanyzott és öltözött tiszta ruhába. A hotel éttermében találkoztak. 

A nő csodás, sárga virágos kis ruhát viselt, haját lazán feltűzte a feje tetejére, nagy, arany karika fülbevaló díszítette a fülét. Elbűvölő látvány volt. Nem az a végzet asszonya típus, inkább az a természetes szépség, a természetes nő. Erőt sugárzott és magabiztosságot. A svédasztalos reggeli gazdag kínálatából együtt válogattak, majd leültek reggelizni.

-Hidvéghi Andor vagyok, üzletember, ingatlanfejlesztő – nyújtott kezet a férfi az asztal fölött. 

-Vári Annamária, vállalkozó, egy könyvkiadó tulajdonosa – nyújtott kezet a nő is. Kezet fogtak. Mindketten elmosolyodtak. Furcsa volt ez a fordított helyzet, utólag bemutatkozni, ismerkedni. De volt ebben valami nagyon romantikus is.