Szerintem én nem választottam pályát…

Soha nem tervezgettem, mi leszek, ha nagy leszek.

Mióta az eszemet tudom, én rajzolok. Lerajzolom, a gondolataimat, az érzéseimet, a benyomásaimat, figurákat alkotok a semmiből, életet lehelek a vonalakba és megtöltöm az üres papírokat színekkel, formákkal, nyüzsgő vibrálással… mindig is ezt csináltam. A jobb kezem középső ujjának utolsó belső ujjpercén egész életemben ott volt az a kis kemény bütyök, ami azt jelzi: ez a kéz állandóan rajzol, ceruzát fog.

Ahogy telnek az évek, a gyerekek teszik a dolgukat, iskolába, különórákra járnak, fejlődnek, tanulnak, és közben valahogy kialakulnak a jövő álmai, tervei. Nekem is ugyanúgy teltek az iskolás évek, mint mindenki másnak, tanultam, feleltem, dolgozatot írtam, szenvedtem a matekkal és a fizikával… imátam az irodalmat, a törit és a művészetet, meg mindent, ami kreatív volt, amiben volt bármi valótlan, bármi vad, elrugaszkodott, izgalmas, gyakorlatias, fantáziavilág, regényeket írtam és naplót vezettem… de nem tervezgettem, mi leszek, ha nagy leszek, csak több ezer kilóméternyi elrontott-használt fénymásolópapír hátoldalát telerajzoltam elvarázsolt tájakkal, királylányokról és sárkányokról szóló történettel, sorozattal… Nagyon nagyon jól éreztem magam abban, amit mindig is csináltam. Mert a rajzolás, az alkotás nem az Eszti Berzsán Illustrations-szel kezdődött. Mindig is velem volt, az Eszti Berzsán Illustrations én vagyok, az egész életem, a lelkem, a tapasztalataim, az érzéseim, az álmaim, a stílusom, a lelkemben ragadt képek, lenyomatok… nem tervezgettem, hogy mi leszek majd, milyen foglalkozásom lesz, nem képzeltem el magam felnőttként valamilyen állásban, mert valahogy annyira természetes volt, hogy én rajzolok, és hogy ezt szeretem, ezt imádom, és az iskolák és tanulmányok mellett a sok-sok önszorgalom csiszolta szüntelen a velem született kis csiszolatlan gyémántomat… elteltek a gyermekévek, jött a gimi, aztán az érettségi… és én még mindig teljesen természetesnek éreztem, hogy rajzolok, olyan magától értetődő volt, hogy én már a helyemen vagyok.

Mindig is azzal foglalkoztam és most is pont azt csinálom, amit csinálnom kell… szerintem én nem választottam pályát, hanem mindig is pályán voltam… aztán ahogy teltek az évek, mindig jött egy újabb állomás, egy kapu, amin bementem, és haladtam tovább, közben szakadatlanul rajzoltam.

Nem lehet minden rajz tökéletes, nem lehet minden alkotás zseniális, nem lehet minden egyes vonal annyira kiemelkedően tündöklő, hogy mindre azt mondhassuk: Istenem, ezt biztosan egy őstehetség rajzolta! De minden egyes rajz, minden meghúzott és kiradírozott vonal, minden megrajzolt és megsemmisített kép hozzájárult a tökéletes művek megszületéséhez. Minden rajzolással töltött óra drága kincs, és olyan befektetés volt, aminek most már 32.000 ember élvezheti a gyümölcsét… Szeretek rajzolni, most is épp úgy, mint eddigi életemben bármikor. Olyan szerelem ez, ami áramütés szerűen feltölt, kikapcsol, lendületbe hoz, szárnyakat ajándékoz nekem, amikkel bármilyen magasra és bárhova szárnyalhatok. Sokszor látom, hogy a világ el van foglalva felesleges dolgok taglalásával, összehasonlítgatással… A külső, a látható, a megfogható annyira fontos, annyira meghatározó… ki hogy néz ki, kinek mennyi pénze van, mit engedhet meg magának, hol nyaral, milyen körökben mozog, mennyire menő a felszerelése, a kocsija, az otthona, minden olyan nagyon fontos, ami látható, ami a kirakatban van… persze fontos is mindez… de szerintem van, ami ennél sokkal fontosabb… és én annyira szeretem, hogy amikor alkotok, mindezt kizárhatom. Nem létezik a mai (és bármikori) értékrend, az aktuális divat, csak a fantáziám, a saját belső világom, és zenélhetek a lelkek húrjain. Elmélyülök, és amikor ez megtörténik, mintha egy tenger alatti barlangba úsznék be, a szűk járaton át… egyszerre egy tágas térre érkezem, ahol a színek, ízek és formák megszámlálhatatlan tömege vár rám. Csak rám vár… és én csak rajzolok, rajzolok, rajzolok.

Azt csinálom, amit mindig is… nem tervezgettem, mi leszek, ha nagy leszek… csak csináltam, amit szerettem, csak csináltam, amit csinálnom kellett!